FRISSÍTVE – Öt százalékra csökkentenék az energia áfáját és értékjegyekkel támogatnák a rászorulókat

FRISSÍTVE: Hétfő este találkozik az energiaár-válságot enyhítő intézkedésekért felelős miniszterekkel a kormányfő – jelentette be Nicolae Ciucă miniszterelnök. FRISSÍTÉS: Csökkentenék a szolgáltatók által használt árrést, az energia áfáját, a rászorulókat pedig értékjegyekkel segítenék.

Nicolae Ciucă miniszterelnök egy korábbi kormányülésen | Fotó: gov.ro

Kormányzati források szerint a szolgáltatói árrés 5 százalékra történő korlátozása, az energia áfájának 5 százalékra történő csökkentése és a rászoruló fogyasztók értékjegyekkel való támogatása néhány javaslat azok közül, amelyeket a kormánykoalíció fontolóra vesz az energia drágulásának kompenzálására.

E források szerint mintegy 4 millió háztartás részesülne értékjegyekben. A koalíciós tárgyalásokon felmerült a hazai energiatermelés növelése is.

Válságtanácskozást tartanak

Nicolae Ciucă kormányfő hétfőn délután fél hatkor tárgyal az energiaügyekben illetékes miniszterekkel a Victoria-palotában. A koalíció vezetői a tervek szerint kedden tartják a következő tanácskozásukat.

„Nagyon nehéz lesz előállni szerdáig egy kormányrendelettel, azonban ma este megbeszélést tartunk az energiaár-válságot enyhítő intézkedésekért felelős miniszterekkel, hogy véglegesítsük a javaslatokat a döntéshez” – nyilatkozta Ciucă a sajtónak a parlamentben, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) végrehajtó bizottságának ülése előtt.

Az újságírók megkérdezték tőle, hogy az energiaárak hatósági szabályozása a megoldások között szerepel-e. „Két megoldás is szóba jött, az egyik az árszabályozás” – felelte.

A Florin Cîţu PNL-elnöknek a társadalombiztosítási hozzájárulás (CAS) és az áfa csökkentésére vonatkozó javaslatait illetően Ciucă kifejtette, még meg kell vizsgálni, hogy ezek milyen hatással lennének az állami költségvetésre.

Virgil Popescu: hosszabb távra tervezünk

A kormányban megvitatott energetikai intézkedések hosszú távra szólnak, és összhangban vannak az év végén elfogadott európai irányelvvel – tette hozzá Virgil Popescu energiaügyi miniszter a PNL végrehajtó bizottságának ülése előtt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kifejtette, több forgatókönyvön dolgoznak, de mindenképpen hosszabb távra szóló megoldásokat szeretnének. Ezért egyértelmű, hogy több minisztériumot kell bevonni a döntéshozatalba: az energiaügyi minisztériumot az energiaszabályozó hatósággal (ANRE) együtt, a pénzügyminisztériumot, a munkaügyi, illetve a mezőgazdasági tárcát is, és végül a gazdasági minisztériumot, mert a megvalósítandó beruházásokra is gondolnak.

„A következő télre is gondolnunk kell, a megkötendő földgázszerződésekre, mert Románia a földgáz 20 százalékát importálja, tehát egy jóval nagyobb intézkedéscsomagról van szó” – mondta a miniszter, aki szerint nem érdemes csak néhány hónapra megoldásokat keresni, mert a rövid távra tervezett intézkedések lejártával ismét újabbakat kell találni. Popescu elmondta még, hogy a rendelkezésére álló adatok értelmében a lakosságnak több mint 80 százaléka részesült a kormány által biztosított ártámogatásban a novemberi és decemberi villanyszámlákra, illetve több mint 60 százaléka a földgázszámlákra.

Kapcsolódók

Kimaradt?