Valeriu Gheorghiţă: Romániában már kialakult valamiféle közösségi immunitás

Romániában már kialakult valamiféle közösségi immunitás a koronavírussal szemben, ami egyrészt az átoltottságnak köszönhető, másrészt pedig annak, hogy sokan átestek már a betegségen - jelentette ki szombaton az oltási kampány koordinátora.

Valeriu Gheorghiţă szerint "30-35, vagy akár 50 százalékra" tehető azok aránya, akik oltás vagy megfertőződés révén ellenállást szereztek a koronavírussal szemben. "Ez megmagyarázza, miért minősül jelenleg zöld zónának Románia, 0,5 százalékos lakosságarányos esetszámmal" - fogalmazott.

A szakember közlése szerint az oltási kampány kezdetétől eltelt több mint öt hónapban mintegy 4,3 millió személy kapta meg legalább az első adagot a koronavírus elleni oltásból, ami havi 840.000 - 850.000 ezer, egy dózissal beoltott személyt jelent.

"Egyelőre nehéz megmondani, hogy ez sok vagy kevés, arról azonban biztosíthatok mindenkit, hogy csapatommal együtt minden tőlünk telhetőt megtettünk az oltási kampány megfelelő működése érdekében" - fogalmazott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Gheorghiţă rámutatott, az elkövetkezőkben az eddigieknél is fontosabb szerep hárul a helyi hatóságokra, az ő feladatuk lesz hozzáférhetővé tenni az oltást az azt igénylők számára. A kampány koordinátora szerint az oltás első adagját felvevők számának az utóbbi napokban jegyzett csökkenése nem jelenti azt, hogy csökken az oltási hajlandóság.

"Egyszerűen közelebb kell vinni a vakcinát mindazokhoz, akik beoltatnák magukat, az eddigi eljárások azonban nem voltak összeegyeztethetők a programjukkal" - magyarázta.

(Címlapfotó: gov.ro)

 

Kapcsolódók

Kimaradt?