Választások: a fiatalok úgy érzik, a politika nem róluk szól

Idén több mint egymillió fiatal szavaz életében először az elnökválasztáson, ők a Z generáció tagjai, akikről úgy tartják, „telefonnal a kezükben” születtek. Szavazatukkal jelentős hatást gyakorolhatnak az ország jövőjére, de sokan nem bíznak a politikusokban, így el sem mennek szavazni.

Az elnökválasztásig már csak egy hónap van hátra, és a Z generációs fiatalok világosan megfogalmazták elvárásaikat Romániával szemben. Szeretnének változást, magasabb fizetéseket, modernizált épületeket, valamint jobb nemzetközi megítélést. „Ne csak ígérgessenek, valósítsák is meg!”; „Az adók csökkentése hozna igazi változást. A fizetések nevetségesen alacsonyak, miközben az adók óriásiak, és az emberek nem boldogulnak”; „Az oktatás valódi fejlesztése konkrét intézkedésekkel” – írja az ObservatorNews.

Fotó: Pexels

Az ObservatoNews szerint Mihnea is az egymillió fiatal egyike, aki idén először szavazhat. Tudja, hogy a szavazata számít, de nem hiszi, hogy van olyan jelölt, akiben igazán bízhatna. „Nem látom magam abban a helyzetben, hogy bárki mellé teljes szívvel odaálljak. Ráadásul az a kérdés, hogy mennyire lehet egyáltalán hinni nekik. Sokszor úgy érzem, nem is azt mondják, ami minket, fiatalokat igazán érdekelne” – mondta.

A Z generáció számára az internet nélküli világ ismeretlen. Szakértők szerint a fiatalok nyelvén megfogalmazott választási üzenetek hiánya miatt úgy érzik, figyelmen kívül hagyják őket – ezért gyakran nem reagálnak. „Sok Z generációs azért nem szavaz, mert a fiatalok gyakorlatilag hiányoznak a politikusok szótárából” – magyarázta Antonio Amuză szociológus.

Egy friss felmérés szerint az 1996 és 2010 között születettek körében éppen a politikusok iránt a legkisebb a bizalom.

„Ami igazán aggasztó, hogy az adatok szerint a fiatalok nem bíznak az elnökben, a kormányban, a parlamentben és a politikai pártokban. Vagyis azok kérik tőlük a bizalmat, akikben a legkevésbé bíznak” – mondta Sabina Spătariu, a Fiatal Választók szervezet munkatársa.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?