Vádat emelt a DNA Costel Alexe volt környezetvédelmi miniszter ellen

A vád szerint a politikust közel 100 ezer lej értékű termékkel vesztegették meg.

Vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Costel Alexe volt környezetvédelmi miniszter ellen. A Iaşi megyei tanács elnökét, volt környezetvédelmi minisztert vesztegetés elfogadása és sikkasztásra való felbujtás vádjával állítják bíróság elé - közölte hétfőn a DNA.Costel Alexe | Fotó: Facebook/Costel Alexe

Az ügyészség AGERPRES hírügynökségnek elküldött közleménye szerint Costel Alexes szabadlábon védekezhet. Az ügyben több más személyt is bíróság elé állítanak, többek között egy acélgyár vezérigazgatóját megvesztegetés és sikkasztás miatt.

Az ügyészek szerint Alexe 2020. április 6-án környezetvédelmi miniszteri minőségében termékeket kért egy acélgyár menedzserétől a gyár üvegházhatású gázok kibocsátására vonatkozó tanúsítványának ingyenes kiállításáért cserébe, illetve azért, hogy elvégezze egy nem szabályszerű hulladéklerakat bezárásának monitorozását, amely az érintett vállalat feladata volt. Ez a hulladéklerakat egyike annak a 68 lezáratlan lerakatnak, amelyek miatt az Európai Unió Bírósága 2018-ban elmarasztalta a román államot, mivel nem teljesítette a hulladéklerakatok mielőbbi lezárására vonatkozó kötelezettségét. Ennek következtében Romániának rendszeresen jelentést kell tennie az Európai Unió Bíróságának (EUB) ítéletében említett lerakatok állapotáról.

A 22 tonnányi acéltermék 2020. április 23-án, illetve július 7-én került a volt miniszter birtokába, az átadásra egy rokona cégénél került sor. A vesztegetésként kapott acéltermékek értéke 99 956 lej. A fémlemeztermékeket az üzem vezetőjének, az ügy másik gyanúsítottjának utasítására tulajdonították el az acélgyártól, és a tulajdonoscserét fiktív szponzori szerződésekkel igazolták - állítja a nyomozó hatóság. Az ügyet a legfelsőbb bíróság tárgyalja.

Kapcsolódók

Kimaradt?