Hatósági felügyelet alá helyezte a DNA az Unifarm vezérigazgatóját

Hatvan napra hatósági felügyelet alá helyezte a korrupcióellenes ügyészség (DNA) az Unifarm állami társaság vezérigazgatóját. Eugen Adrian Ionel ellen többek között vesztegetés elfogadása miatt indult bűnvádi eljárás.

A DNA keddi közleménye szerint Eugen Adrian Ionel egy közvetítőn keresztül 760 ezer eurót kért egy cégtől, hogy az Unifarm cserében ennek a vállalatnak ítéljen oda szerződést 250 ezer védőruha és 3 millió védőmaszk beszerzéséről.

Az állami vállalat és a magáncég közötti szerződést március közepén írták alá, a DNA szerint a közbeszerzésekről szóló 2016/98-as törvénybe foglaltak megszegésével. Emellett - állítja a DNA - az Unifarmnak első körben átadott egymillió maszk nem felelt meg a szerződésben rögzített követelményeknek, nem gyógyászati segédeszközként nyilvántartott sebészi maszk volt.

Az ügyészek szerint továbbá az állami vállalat igazgatója rávette az Unifarm egyik alkalmazottját, hogy a szerződés odaítéléséről szóló dokumentumokban úgy tüntesse fel, hogy a beszállító cég jogi képviselőjével tárgyalták meg a szerződés feltételeit, holott a valóságban Ionel Eugen Adrian és a közvetítő szabta meg a feltételeket és az egészségügyi felszerelések árát egy bukaresti vendéglőben. 

"Szolgáltatásaiért" cserében a közvetítő a szerződés összértékének 18 százalékát, azaz 5.810.175 lejt kért maga és az Unifarm több alkalmazottja számára. A megegyezés szerint az összegből 760.000 euró járt volna a vezérigazgatónak - állítja a DNA.

A közlemény értelmében mivel a magáncég nem fizette ki a közvetítőnek a beígért összeget, Eugen Adrian Ionel a szerződés egyoldalú felmondásáról döntött. Így a leszerződött felszerelésekből végül 26 ezer védőruhát és az egymillió, nem megfelelő minőségű maszkot kapta meg és fizette ki az Unifarm. A DNA szerint ezzel az eljárással 2.380.000 lejes kár keletkezett az Unifarm költségvetésében, ennyibe kerültek ugyanis a nem megfelelő minőségű maszkok.

Az ügyészek ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy Eugen Adrian Ionelt törvénytelenül nevezték ki 2016. június 6-án az Unifarm vezérigazgatójává, akkor ugyanis az igazgatótanács elnöki tisztségét töltötte be, és a hatályos törvényi rendelkezések tiltják, hogy az igazgatótanács elnöke a vezérigazgatói tisztséget is betöltse.

Mindezek miatt vesztegetés elfogadása, hivatali visszaélés, befolyással való üzérkedésben való bűnrészesség és közokirat-hamisításra való felbujtás gyanújával vizsgálódnak Eugen Adrian Ionel ellen. 

Kapcsolódók

Kimaradt?