Úzvölgyi megemlékezés: legyünk minél többen, a szervezők a helyszínre szállítást is igyekeznek megoldani

Szombaton emlékeznek meg az úzvölgyi katonatemetőben a székely és magyar honvédekről, akik az első és második világháború során teljesítettek katonai szolgálatot a határnál. Az eseményre készülve most is rendbe tették a sírkertet: lekaszálták a füvet, kitakarították a temetőt és eltávolították a Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet aktivistái által kitűzött román zászlókat.

Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere az Erdélyi Magyar Televíziónak elmondta, augusztus 26-án, szombaton déli 12 órakor tábori szentmisével, koszorúzással emlékeznek az ott eltemetett hősökre, „mint ahogy tettük azt az elmúlt évtizedekben is, az itt az Úzvölgyében a hazájukért elesett hősök emlékét ápolva”.

A temetőgondozást, a megemlékezést nemcsak a temető tulajdonjogát birtokló csíkszentmártoni önkormányzat tartja fontosnak. A megemlékezés szervezésében Hargita Megye Tanácsa is részt vállalt. A törvényeket és a temetőszabályzatot is megszegve nemrég a Nemzet Útja (Calea Neamului) szélsőségesen nacionalista szervezet aktivistái felbolygatták a temető nyugalmát, így még fontosabbá vált a sírkert ápolása.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint „a hőseink megérdemlik a nyugalmat, a tiszteletet, a végtisztességet, a kegyeleti jogot”. Hozzátette: ennek megfelelően méltó módon készülnek a megemlékezésre, amelyre ingyenes buszjáratokat is indítanak.

Fotó: Beliczay László

Az egyik autóbusz szombaton reggel 8 órakor indul Csíkszeredából, a Kaufland áruház előtti buszmegállóból, a másik és Csíkszentmártonból. A déli 12 órakor kezdődő ünnepség után ebédre is várják a résztvevőket a szervezők.

Autósok és részvevők jelentkezését is várják

Ugyanakkor Hargita Megye Tanácsa, az RMDSZ Csíki Területi Szervezete és Csíkszentmárton község önkormányzata felhívja az autósok figyelmét, hogy aki úgy utazik a szombati úzvölgyi megemlékezésre, hogy az autójában van még hely és másokat is elvinne, jelezze azt az info@hargitamegye.ro e-mail címen az RMDSZ Csíki Területi Szervezeténél, vagy Csíkszentmárton önkormányzatánál. Ugyanúgy felkérik azokat is, akik társulnának másokhoz, hogy el tudjanak menni a megemlékezésre, hogy ezirányú igényüket írják meg a fent említett elérhetőségek valamelyikén.

Az autósok a jelentkezésnél adják meg a pontos adatokat: honnan indulnak és mikor, illetve mikor érkeznek Csíkszereda vagy Csíkszentmárton központjába. A szervezők pedig segítenek a kapcsolatfelvételben és az utazás megszervezésében, hogy minél többen jelen tudjanak lenni a szombati rendezvényen. Az út jól járható a katonatemető irányába, aszfaltozott út vezet arra, illetve az egerszéki eltérőtől az Úzvölgyéig kövezett út – tette hozzá Hargita Megye Tanácsának sajtóirodája.

„Bízom benne, minél többen leszünk szombaton, hogy megmutassuk, nem félünk, hitünk erős, elődeinket tiszteljük, magyarságunkat megőrizzük” – fogalmazott Borboly Csaba tanácselnök.

A megemlékezés részletes programja

Minden év augusztus 26-án az úzvölgyi nemzetközi katonatemetőben azokra a székely határvédőkre emlékeznek, akik az I. és II. világháború során teljesítettek katonai szolgálatot a határnál az ellenséges csapatokkal szemben.

Fotó: Hargita Megye Tanácsa

„Egy nemzet akkor hal meg igazán, ha elfelejti múltját” – olvasható az esemény beharangozójában. Ennek megfelelően szombaton 12 órától tartják meg a megemlékezést az úzvölgyi katonatemetőben hőseinkről, elesett honvédjeinkről, határvadászainkról, akik vérüket áldozták hazájukért.

A megemlékezés egyébként már előző nap megkezdődik, ugyanis 25-én, pénteken a csíkszentmártoni Antalffy János művelődési házban vetítik a Léptem után nyomot hagyok című portréfilmet Nagy-György Jánosról.

Az augusztus 26-ai megemlékezés programja a következő:

  • 9.00 – Indulás a Rugát-tetőről;
  • 10.00 - Honvédkereszt megáldása Aklosban;
  • 12.00 - Megemlékezés a katonatemetőben: 
    • beszédet mond Birtalan Sándor Csíkszentmárton polgármestere;
    • a tábori szentmisét tartja Kovács Zsolt plébános, imát mond Szatmári Szilárd református lelkipásztor és Solymosi Alpár unitárius esperes;
    • koszorúzás;
    • közreműködik a Poszogó fúvószenekar.
  • Az ünnepséget követően a szervezők szeretettel várják a részvevőket egy meleg ebédre a temetővel szemben található közbirtokossági ház udvarán.
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?