Utcára vonulnak a fináncok, sztrájkőrséget állva tiltakoznak a „költségvetési foltozás” ellen

Sztrájkőrséget állnak csütörtöktől tíz napon át a közpénzügyi hivatalnokok. Országos szakszervezetük, a SindFISC keddi közleménye alapján „elfogadhatatlannak tartják a költségvetés toldozását-foltozását”. Nem csak a bérezésekkel és a munkakörülményekkel elégedetlenek, hanem az informatikai rendszerüket sem tartják megfelelőnek a hatékony munkavégzéshez.

Tiltakozásra készülnek | Fotó: a SindFISC Facebook-oldala

Éppen ezért digitalizációt szorgalmaznak, szerintük az adóbehajtás szintjének emelkedéséhez korszerű informatikai rendszer, az alkalmazottak szakmai továbbképzésének elősegítése, hatékonyabb kommunikáció, továbbá a munkával járó felelősséghez mért bérezés szükségeltetik.

Közleményük alapján május 4-én 13 órakor Bukarestben állnak sztrájkőrséget a nagy adózók központi igazgatóságának épülete előtt, majd minden nap egy másik városban szerveznek tiltakozó akciót. Erdélyből Szeben (május 9.), Déva (május 10.), Temesvár (május 11.) és Brassó (május 17.) érintett, hogy végül május 18-án 13 órakor az Országos Adóhatóság (ANAF), illetve a pénzügyminisztérium fővárosi épülete elé vonuljanak.

A SindFISC közleménye kiemelte: egy erős ország fenntartható költségvetésre épül, Románia viszont az adóbehajtás terén utolsó helyen áll az európai ranglistán. Ebben szerintük közrejátszik, hogy egy közhivatalnokra száz adózó jut, a politikusok viszont olyan „finánc-ellenes” lépéseket terveznek, amelyektől még jobban meginog majd a költségvetési mechanizmus.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?