Uniós pénzből újítják fel az ország egyik legmegosztóbb épületét

A szatmárnémeti Közigazgatási Palota elsősorban a Szatmár Megyei Tanács irodáinak, gyűléstermeinek ad otthont.

A Szatmár Megyei Tanács közigazgatási épülete energiahatékonyságának növelése című projekt révén újul meg a szatmárnémetiben található Közigazgatási Palota – legalábbis részben. Az ország hosszú ideig legmagasabb épületeként számon tartott „palota” energiahatékonyságát növelnék a közel 30 millió lejes költségvetésű projekt által, amit az országos helyreállítási terv keretében finanszíroznának.

Mint kiderült: mivel egy nagyon magas, és építészeti szempontból is speciális épületről van szó, ezért ez esetben nem alkalmazhatók a hagyományos hőszigetelési megoldások, így egyedülálló, környezetbarát, és ugyanakkor modern technológia alkalmazásával végzik majd el a munkálatokat. Az éves energiafelhasználás jelentős csökkentését célzó projekt az épület egyes részeinek hőszigetelését, speciális fűtőrendszer kiépítését, a fűtőtestek cseréjét, illetve az egyéni légkondicionálók helyett központi klímaberendezés kiépítését is magában foglalja. Mindezek mellett kicserélik a vízvezetékeket, csaptelepeket, illetve a mosdókat is teljesen felújítják. A projekt része továbbá az izzók LED-es fényforrásokra való cseréje, valamint monokristályos napelempanelek felszerelése a megújuló forrásból történő villamosenergia-termeléshez, továbbá hat darab elektromos gépkocsitöltő kiépítésre kerül.A közigazgatási palota megosztja a közvéleményt | A szerző felvétele

Az épület egyébként Szatmárnémeti új városközpontjának kialakításakor épült, 1972 és 1984 között. A palota 97 méter magas, 15 emeleten 12 ezer négyzetméteren dolgoztak és dolgoznak ma is benne köztisztviselők – a toronyban a Szatmár Megyei Tanács alkalmazottai, az alacsonyabb épületszárnyban pedig a városi polgármesteri hivatal működik (a prefektúra egy éve költözött új székhelyre). Az épület és a környezetének tervezője is Nicolae Porumbescu iași-i (jászvásári) építész volt. 

„A közigazgatási palotába terveztek 66 méter magasságban egy amfiteátrumot – ez nem valósult meg, ahogy a legfelsőbb szintre megálmodott Román Kommunista Párt múzeuma sem, sőt a csúcsba tervezett harangok sem kerültek oda. Ehelyett a tornyában elhelyeztek egy hangszórót, amely óránként zenélt (trombitált) a nyolcvanas évek végén, s a kilencvenes évek elején még mindig” – emlékeztet a mindig izgalmas szatmári helytörténeti írásokat közlő lokalhistoriak.blogspot.com.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A szatmáriak elfogadták, hogy a város jelképe lett a magas épület, ám esztétikai értékét megkérdőjelezik. A betonmonstrum egyesek szerint a „brutalista építészet gyöngyszeme”, ezért szép – ám ők kimondottan kevesen vannak. „Rondaságával” az épület akkor szerzett nemzetközi hírt, amikor 2013-ban egy torontói napilap bloggere a saját városházájuk kapcsán kritizálta annak esztétikai értékét, és kérte az olvasókat, hogy mutassanak neki más, csúnya városházákat – illusztrációként pedig a szatmári közigazgatási palotát tette cikkébe.

Kapcsolódók

Kimaradt?