banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Megkezdődött Szatmárnémeti új központjának modernizálása

A 80-as évek elején Szatmárnémeti lakosságának torkán kéretlenül „lenyomták” a grandiózus, kommunista tervek alapján megépült betonrengeteget, az új központot – most a városvezetés európai uniós forrásokból korszerűsíti s igyekszik XXI. századi kinézetet adni neki.

Szatmárnémeti azon kevés városok közé tartozik, amely két főteret, két városközpontot tudhat magáénak, de míg a szecessziós régi központ a várossal együtt nőtte ki magát, arculatát pedig a jól értelmezett lokálpatriotizmus alakította, addig az új központot a régi rendszer nyomta le a torkukon, anélkül, hogy bárkit érdekelt volna: a városnak és lakóinak szükségük van-e egy második, új központra.

A Szamos partján, a régi zsidó negyed helyén a kor és az ideológia szokásaihoz híven, grandiózus tervek alapján megépült a betonrengeteg, a maga 97 méteres magasságával az ország második legmagasabb épületének számító, erődítményszerű (de már vizuális bűncselekményként is minősített) Közigazgatási Palotával.

A rendszerváltás utáni városvezetések próbálkoztak ugyan emberibb arcot adni a betondzsungelnek – s ez a sétálóutca, a rendezvénygödör esetében sikerült is –, ám a Közigazgatási Palota és a szakszervezetek művelődési háza által keretbe foglalt Október 25-e tér kommunizmusbeli szürkeségét szinte lehetetlen volt megtörni. Ám most mégis törésre került sor, meg bontásra és felmarásra, ugyanis megkezdődött a 28 ezer négyzetméternyi városrész teljes korszerűsítése.

„Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Szatmárnémeti új központja ma még olyan arculatú, mint amilyet a rendszerváltás előtti, kommunista vezetés megálmodott. Azoknak az időknek azonban több mint három évtizede vége, és éppen itt az ideje, hogy XXI. századi kinézetet adjunk városunk központjának, hiszen 40 éven keresztül szinte semmit nem változtattak rajta. Szeretnénk egy olyan teret kialakítani, amely minden szatmári számára vonzó, ahol kellemesen ki lehet kapcsolódni, ugyanakkor úgy néz ki, hogy arra minden itteni ember büszke. Emellett pedig felújítjuk a történelmi városközpontot is, és ha az is megvalósul, akkor Szatmárnémeti központi részéről bátran kijelenthető lesz, hogy európai, modern arculata van” – nyilatkozta a felújításról Kereskényi Gábor polgármester.

Az Európai Uniós alapokból finanszírozott, 2021 végéig tartó, 13,2 millió lej összértékű beruházás keretében több lesz a téren a zöldövezet, virágágyásokat és sétányokat alakítanak ki a gyalogosok számára, a régóta nem használt, kopott szökőkút helyett pedig egy modern, 154 spriccelős, medence nélküli szökőkút lesz az új főtér központi eleme.

Kerékpárút is épül, megújul a közvilágítási hálózat, illetve az egész tér úgy lesz átalakítva, hogy a szabadtéri rendezvények megszervezésére a későbbiekben is alkalmas legyen, ugyanakkor ingyenes wifi is a kikapcsolódók rendelkezésére áll majd. S mindezek mellett a Szamoson átvezető gyalogos- és kerékpáros híd is épül – ez a 27 millió lej értékű, szintén uniós alapokból finanszírozott beruházás különálló tétel ugyan, ám szervesen kapcsolódik az új központhoz.

„Szatmárnémeti fejlődik, szépül és gyarapszik. Nemcsak gazdaságilag, de arculatában is megújul. Elkezdődtek az Október 25-e tér felújítási munkálatai, melynek során nem csupán esztétikailaig szépül meg szatmárnémeti új központja, de funkcionalitásában is, hiszen a polgármesteri hivatal célja ezzel visszaadni a teret a szatmáriaknak. Ami a Szatmár Megyei Tanácsot illeti, mi vállaltuk, hogy a tér hozzánk tartozó részét saját költségvetésből korszerűsítjük az felújítási terveknek megfelelően ” – mondta a munkakezdés kapcsán Pataki Csaba tanácselnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?