Újratárgyalják Liviu Dragnea szabadlábra helyezési kérelmét

Semmissé nyilvánította a bukaresti ítélőtábla a fővárosi törvényszék döntését, amellyel elutasította Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnökének szabadlábra helyezési kérelmét. A tárgyalást áthelyezik a Giurgi Megyei Törvényszékre.

A bukaresti törvényszék május 27-én döntött a volt szociáldemokrata pártelnök feltételes szabadlábra helyezési kérelmének elutasításáról. Az ítélet kimondása előtt azonban Dragnea kérelmezte az ítélőtáblánál, hogy költöztessék el a pert az ország valamely másik törvényszékére. Igénylését azzal indokolta, hogy a bukaresti törvényszék bírái nem pártatlanok, ugyanis a PSD-kormány idején ők is aláírtak egy petíciót az igazságügyi törvények módosításai ellen tiltakozva. Bár a bukaresti törvényszék május 27-i döntése jogerős volt, az ítélőtábla semmissé nyilvánította azt, és átköltözette a pert a giurgiui törvényszékre.

Dragneát a rahovai börtönben tartják fogva, ahol a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóságnál történt fiktív alkalmazások ügyében rá kirótt három és fél éves szabadságvesztését tölti. A volt PSD-elnök több ízben is beperelte a börtön vezetőségét, arra panaszkodva, hogy nem engedik dolgozni a börtön autóműhelyében. A büntetés-végrehajtási intézet azt követően vonta meg Dragnea munkához való jogát, hogy online interjút adott volt tanácsosának, Anca Alexandrescunak, aki most a Realitatea Plus televízió munkatársa.

Dragnea több pert megnyert a börtön vezetőségével szemben. Ezekben az esetekben a bírák megállapították, hogy nem tartották tiszteletben az elítélt jogait, többek közt a munkához és az orvosi ellátáshoz való jogát.

(Nyitóképen: Liviu Dragnea egy korábbi tárgyalásra menet | Fotó: Agerpres)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?