Újjászületik Szatmárnémeti régi főtere

Öt hónapja tart Szatmárnémeti régi Főterének – ahogy a szatmáriak nevezik, a Régi Központnak – a felújítása. Az önkormányzat 23 millió lejből újítja fel a „központi parkot”, ami együtt jár azzal, hogy a város szívét, pontosabban annak nagy részét lezárják az autós forgalom elől.

A városközpontban található park helye egykoron mocsaras terület volt, amelyet a városépítő püspökként emlegetett Hám János javaslatára csapoltak le, és hoztak itt létre piacteret. Több mint száz éve pedig Kiss Gedeon egykori főkapitány javaslatára hoztak létre parkot ugyanitt. Az 1930-as években véget ért parkosítást követően a kommunizmus ideje alatt alakítottak rajta, mára pedig a város egyik legforgalmasabb pontja lett, ahol nem csak jelentős autós forgalommal kell számolni, hanem a parkolóhelyek is sokszor kevésnek bizonyulnak.

Az EU-s támogatással történő felújítás hatására viszont – és a tervek szerint - régi városközpontot visszakapják a szatmáriak: a gyalogosok, sétálók, kerékpárosok, egy szóval akár úgy is mondhatnánk, hogy a családok. Szintén a terveknél maradva, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal gyakran hangsúlyozza, hogy modern, de a város arculatába illő lesz a felújított régi központ. Kereskényi Gábor polgármester pedig megnyugtatott mindenkit, hogy a felújítás során nemhogy csökkenne a zöld területek száma, hanem jelentősen nőni fog.„Ne vágj ki minden fát...”

„Tájépítész és kertészmérnök szakemberek környezetvédelmi civil szervezetek bevonásával minden egyes fát és cserjét elemeztek. Azokban az esetekben, ahol csak kezelés szükséges, kezelni fogjuk őket, és csak olyan fák cseréjére került sor, amelyek veszélyesek, vagy fertőzöttek. Ezek közül is főként a beteg tuják voltak eltávolítva. Összesen 277 új facsemetét ültetünk, aminek köszönhetően az eddigi 370 helyett 479 darab zöldül majd a központi parkban. A következő hetekben 128 gyertyánfát ültetnek majd el a szakemberek a parkban” – mondta Kereskényi, hozzáfűzve: 2500 négyzetméterrel nő majd a zöldövezetek területe.

Felújítják, de megmarad az eredetihez hasonló állapotban a legendás sárga kerámiakövekkel lerakott rész, amely a park központi részén a Székesegyházat és az egykoron Zsidókorzónak nevezett részt köti össze. Összességében 17164,9 négyzetméter zöldfelület készül, amelyből 6521,54 négyzetméteren lesznek időszakos növények, 10418,36 négyzetméteren pedig pázsit, 16024,3 négyzetméteren sétányok és járdák várják majd a sétálókat, 2398,4 négyzetméteren új kerékpárút épül, 51,8 négyzetméteren pedig a szobrok helyezkednek majd el. Külön részek lesznek kialakítva a gyermekek, az idősek és a kereskedelmi egységek, teraszok számára: sokkal korszerűbb, de mégis zöldebb lesz. Azaz a korábbinál zöldebb, polgári központ alakul a régi főtéren.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„És ne feledjük el azt sem, hogy a régi és új főtér össze van kapcsolva, hamarosan készül a Szamoson átívelő gyalogos és kerékpáros híd, azzal egyidőben pedig szintén uniós forrásból a Szamos árterének a parkosítása. Amint az is elkészül, a használható zöldfelületetek aránya megsokszorozódik Szatmárnémetiben” – fűzte hozzá a polgármester.

A jelenlegi, a parkot körülölelő körforgalom gyakorlatilag meg fog szűnni. Az autósok a régi főtérnek csak az egyik részére hajthatnak majd be. Emiatt valószínűleg változni fog a forgalmi rend is a környező utcákban, amihez az autósoknak majd hozzá kell szokniuk. Ahogy ahhoz is, hogy a régi főtéren parkolni sem lehet majd. Ennek a problémának az enyhítésére a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal két emeletes parkolóház építését tervezi.

Az autósok hamarosan már bele is kóstolhatnak a tiltásokba: a felújítási munkálatok miatt már május elején lezárják majd a park egyik oldalát az autós forgalom elől – a Fehér Ház és az Aurora Szálló közötti részen. A közlekedéssel kapcsolatos változtatásokról folyamatosan egyeztetnek a közlekedési rendőrséggel – a változtatások kapcsán pedig hetekkel előbb értesítik majd a lakosságot. A képre kattintva galéria nyílik | A szerző felvételei

Mint Kereskényi Gábortól megtudtuk, már a munkálatok megkezdése sem volt zökkenőmentes. Egyrészt a régi főtéren álló Pannónia/Dacia szálló tulajdonosai földalatti parkolót akartak építeni, amely részben a vendégek, részben pedig a szatmáriak rendelkezésére állt volna. Ám a városi tanácson belül az ellenzék addig akadékoskodott, míg a munkálatok késői megkezdése miatt veszélybe került volna a teljes felújítás időre – 2023 végére - való befejezése. Másrészt a régi főtéren túlnyomó részt A kategóriás műemléképületek állnak, a munkálatok elkezdéséhez szükséges engedélyek beszerzése pedig emiatt meglehetősen nehéz volt.

A munkálatok egyébként jól haladnak, hússzú hetekig „a föld alatt zajlott a munka”, hiszen vezetékeket cseréltek, villanyoszlopokon elhelyezett kábelek kerültek a föld alá, illetve a szökőkutak műszaki egységeit is kiépítették ez idő alatt. Apropó szökőkutak: a Domokos Lehel szobrászművész által évtizedekkel ezelőtt szökőkút megmarad, de már medence nélkül, körülötte pedig sík területen fény- és vízjátékra is alkalmas fúvókákat építenek a földbe. A park másik részén pedig megszűnik a művészi értéket nem igazán képviselő szökőkút, ott teljesen új épül.

Kapcsolódók

Kimaradt?