Trump modellje alapján karcsúsítaná az államot a román kormány
Az új kabinet egy kormányzati hatékonysági osztály létrehozását tervezi a Donald Trump megválasztott amerikai elnök által kitalált modell alapján. Az osztályt Marcel Ciolacu miniszterelnök és Ilie Bolojan, a szenátus elnöke fogja vezetni – közölte nemrég Tánczos Barna pénzügyminiszter.
„Ez egy olyan hibrid struktúra, amely révén a koalíció a pártvezetők szintjén vállalja a felelősséget a kormányprogramban megígért karcsúbb állam létrehozásáért” – mondta az RMDSZ-es tárcavezető. Ciolacu ezzel kapcsolatban kiemelte: az új kormányzati szerv létrehozását egy már jól bevált modell alapján valósítanák meg. A Hotnews által idézett miniszterelnök arra utalt, hogy az Egyesült Államok megválasztott elnöke, Donald Trump bejelentette, Elon Musk és Vivek Ramaswamy irányításával megalakul majd a washingtoni kormányzat hatékonysági minisztériuma.
Számos olyan kormányzati terület van, amelyet több ügynökség és hatóság fed le, ezek tevékenysége sokszor átfedi vagy kiegészíti egymást. Néhány ezek közül közvetlenül a kormány alárendeltségében van, mások a minisztériumok irányítása alatt állnak, s léteznek olyan hatóságok is, amelyek a parlament ellenőrzése alatt működnek - jegyzi meg cikkében a portál. Csak az energiaügyi területen három energiaszabályozó és négy nukleáris energiaügyi intézményt működtet a kormány.
A miniszterelnök és a kormány főtitkárságának (SGG) alárendeltségében közel negyven kormányzati entitás (ügynökségek, intézetek, adminisztrációk, bizottságok, hivatalok, osztályok stb.) található az SGG által tavaly, a HotNews kérésére közölt adatok szerint. A kormányzati hatékonyság javítását tavaly június 30-ig kellett volna megvalósítani az ügynökségek legalább húsz százalékának összevonásával egy 2023-as törvény alapján, de ez eddig nem történt meg.
Kapcsolódó
Donald Trump, az Egyesült Államok leendő elnöke a hatalomátvétel előtt már elkezdte az előkészületeket a kormányzati adminisztráció hatékonyságának növelésére. Ennek érdekében egy új tárcát hozott létre, melynek irányítását Elon Musk társvezetőként vállalta el. Az amerikai kormányzati hatékonysági minisztérium felülvizsgálja és szükség esetén megszünteti a felesleges adminisztratív központokat, valamint a külső szereplőkkel kötött szerződéseket. A tárca javaslatokat dolgoz ki az elnök számára a változtatások végrehajtására.
A minisztérium társvezetője, Elon Musk szerint évente több mint 500 milliárd dollárt lehetne megtakarítani a kormányzat működésén, ha a felesleges kiadásokat megszüntetik. Úgy látja, az országnak nem kell négymillió kormányzati alkalmazottal rendelkeznie. Vivek Ramaswamy, a minisztérium másik társvezetője azt mondta, a szövetségi kormány működésének racionalizálását és a működési költségek csökkentését célzó munka 2026. július 4-én zárul.
CSAK SAJÁT