Tánczos Barna: a költségvetés nem várhat
Noha vízkereszt hivatalos szabadnap, Tánczos Barna hétfőn is a dolgozott. Amint közösségi oldalán fogalmazott, „a költségvetés nem várhat”.
A pénzügyminiszter az idei makrogazdasági kilátásokról egyeztetett, ugyanakkor az adóhatóság (ANAF) vezetésével elemezték, hogyan érték el tavaly az adóbehajtási célkitűzés 98,9%-os teljesítését, ami 71 milliárd lejjel több bevételt jelentett a 2023-as évhez képest.
Bejelentette azt is, hogy már elkezdtük azonosítani azokat az intézkedéseket, amelyek révén az adócsalás elleni igazgatóság, illetve a vámhatóság növelheti hatékonyságát az adóelkerülés visszaszorításában.
„Ez az év a szolidaritás éve lesz, egy olyan év, amikor az államnak szigorúan kell kezelnie a közkiadásokat. A kormányzati reformintézkedések célja egy karcsúbb állam, amely a polgárok szolgálatában áll, és egyúttal megbízható partner a vállalkozók számára. Folytatnunk kell a gazdaság támogatására irányuló intézkedéseket, meg kell őriznünk a beruházások szintjét, és védenünk kell az állampolgárokat az áremelkedések hatásaitól” – fogalmazott Tánczos Barna.
CSAK SAJÁT