Törvényben tiltaná meg a kormány az orosz vírusirtó szoftverek beszerzését

Nicolae Ciucă szerint az orosz vírusirtó szoftverek veszélyeztetik az állami informatikai rendszereket, ezért a kormány betiltaná a beszerzésüket.

A kabinet szerdai ülésének elején a miniszterelnök közölte: a kormány törvénytervezetet készül kidolgozni az állami közigazgatás informatikai rendszereinek védelméről. Ez szerinte az ukrajnai háború körülményei között nagyon fontos intézkedés, tekintettel az elmúlt időszakban történt kibertámadásokra.

Nicolae Ciucă elmondta, a szakemberek megállapították, hogy az orosz fejlesztésű vírusirtó szoftverek veszélyforrást jelentenek, ezért a kormány a törvénytervezetben megóvja ezektől a hazai állami informatikai rendszereket.Illusztráció: Pixabay

A tervezetet Sebastian Burduja kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős miniszter ismertette. Tájékoztatása szerint a törvény hatályba lépésétől számított 60 napon belül az oroszországi vagy az Oroszország ellenőrzése alatt álló cégek vírusvédelmi termékeit és szolgáltatásait lekapcsolják a központi és helyi hatóságok, illetve intézmények informatikai hálózatáról és számítógépes rendszereiről.

Burduja elmondta: a törvénytervezet szerint a továbbiakban tilos lesz Romániában az oroszországi vagy az Oroszország ellenőrzése alatt álló cégek vírusvédelmi termékeinek és szolgáltatásainak a beszerzése. A jogszabály előírásainak megsértése 50 000 és 200 000 lej közötti bírsággal sújtható.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?