Törölték a hátrányos megkülönböztetést a daganatos betegek esetében

Döntőházként szavazta meg a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi az onkológiai betegségből kigyógyultak számára, hogy megkülönböztetés nélkül férjenek hozzá a különböző pénzügyi szolgáltatásokhoz, banki hitelekhez és életbiztosításhoz egyaránt. Mindez abban az esetben érvényes, ha a kezelés befejezése óta eltelt hét év, illetve öt év, amennyiben a diagnózist az illető 18 éves kora előtt állították fel.

A daganatos betegség túlélőit megkülönböztették és kérésüket negatívan bírálták el, amikor életbiztosítási szerződést akartak kötni, mert a biztosító kockázatértékelés céljából kérhette a betegséget igazoló dokumentumokat, akkor is, ha az illető személy már hosszabb ideje kigyógyult a betegségből. Ugyanez a megkülönböztetés áll fenn bankhitel igénylése esetén is. A ma megszavazott törvénytervezet célja ezt a diszkriminációt és megkülönböztetést eltörölni, és védeni a betegségből kigyógyultak jogait – írja közleményében az RMDSZ.

Fotó: RMDSZ

Kovács Irénke, Szilágy megyei szenátor, a törvénytervezet egyik kezdeményezője elmondta: „A rák egy iszonyú betegség, de a diagnózis nem jelenti azt, hogy mindennek vége. A modern terápiáknak köszönhetően számtalan ember túlélte a betegséget, és évtizedekig megszokott életet él. Nekünk, törvényhozóknak, nem csak az a feladatunk, hogy megváltoztassuk a betegségről alkotott közfelfogást, hanem az is, hogy olyan törvényeket kezdeményezzünk, amelyek megszüntetik a rák túlélőinek megbélyegzését. Szükség van rákmegelőzési kampányokra, valamint olyan törvényekre, amelyek kötelezővé teszik a szűrővizsgálatokat és a korai felismerési teszteket, hogy általuk javítani lehessen azoknak a személyeknek az életkilátásait, akik szembesülnek a betegséggel” – nyomatékosította Kovács Irénke.

A jogszabálytervezet az államelnöki kihirdetést követően és a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követő 2 hónap után lép hatályba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?