Törölt járatok – Az új törvény adhatna befolyást a fogyasztóvédelemnek

Az új fogyasztóvédelmi törvény adhatna kellő befolyást az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóságnak például a törölt járatok után járó kártérítések esetére, csakhogy a törvénytervezetet a parlamentben egy bizonyos politikai párt blokkolja, amely nagyon közel áll a Wizz Airhez – állítja az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke, aki vasárnap egy televíziós műsorban nyilatkozott. Elmondta, van egy cikkely abban a tervezetben, amely kellő befolyást adhat az fogyasztóvédelem beavatkozáshoz, mert azt írja elő, hogy „a külföldi gazdasági szereplőknek kötelező képviselettel rendelkezniük Románia területén”.

A törölt járatok esetében a hatóságnak nincsenek meg a szükséges eszközei ahhoz, hogy fellépjen és szankcionáljon egy olyan céget, amely adminisztratív és jogi szempontból egy másik európai ország területén működik – mondta a News.ro szerint az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság elnöke, Horia Constantinescu vasárnap a Prima Newsnak.

Illusztráció | Fotó forrása: Agerpres

„A Fogyasztók Európai Központján, egy európai struktúrát keresztül kell értesíteni az adott ország hatóságát” – mondta Constantinescu, hozzátéve, hogy meghívta a Wizz Air romániai képviselőit, akiknek „nagyon határozott volt a hozzáállásuk”.

A Szállításügyi Minisztérium Bogdan Mândrescu államtitkáron keresztül meghívta őket egy videós találkozóra, a megbeszéléseket még a múlt héten is folytatta hatóságunk. Úgy tudom, hogy még mindig több mint húsz fogyasztó maradt, aki nem kapta vissza a pénzét” – mondta el Horia Constantinescu, hozzátéve, hogy a gazdasági minisztérium, a fogyasztóvédelmi hatóság koordinátora személyes megbeszélésre hívta a Wizz Air képviselőit, és egy sor intézkedést egyértelműen meghatároztak.

A hatóság vezetője kiemelte, hogy az új fogyasztóvédelmi törvény tervezetét, amelyet 30 év után kezdeményezett egy PSD-s képviselő – hiszen jelenleg egy 1992-es rendelet alapján működik az intézmény –, „blokkolja az Ipari Bizottságban egy bizonyos politikai párt, amely nagyon közel áll a Wizz Airhez”.

„A tervezetnek van egy cikkelye, amely megadhatja nekünk a szükséges befolyást” – mondta Horia Constantinescu, mely szerint, a jelenleg a parlament előtt lévő törvény szerint „a külföldi gazdasági szereplőknek kötelező képviselettel rendelkezniük Románia területén”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?