Tízezrek buliztak Kolozsváron az Untold minden napján

Több mint 265 ezerre rúg az 2021-es Untold fesztivál négy napja alatt a kapun átlépő személyek száma, összegeztek hétfői közleményükben a szervezők.

Mint írták, több mint száz országból érkeztek Kolozsvárra, hogy a tavalyi fesztiválmentes év után végre bulizzanak.

A csendőrség a fesztivál négy napja alatt nem csak a fesztivál területén, hanem a város zsúfolt pontjain is jelen voltak, de úgy látják, a rendezvény nem okozott fennakadást az autós és gyalogos forgalomban, áll a közleményben.

A csendőrök 57, a szervezett bűnözés elleni ügyosztály (BCCO) 27 drogterjesztéssel és -fogyasztással kapcsolatos törvényszegést állapított meg. A rendőrség 200 bírságot rótt ki társadalmi együttélés elleni vétség, közrend- és csendháborítás, valamint közlekedési szabályszegések miatt.

Tűzvédelemmel és a dohánytermékek forgalmazásával kapcsolatban 53 figyelmeztetést és 55 bírságot rótt ki a katasztrófavédelem.

A szervezők közleménye arra is kitér, hogy a fesztivál területén felállított egészségügyi pontokon 651 személy kért orvosi segítséget, őket a SMURD munkatársai, mentőorvosok és önkéntesek látták el, többségük könnyű eset volt, csak 19 esetben volt szükség további kórházi kivizsgálásra.Fotó: Kiss Gábor

Bírságoltak a hiányzó maszkok miatt is?

A közleményben nincs szó arról, hogy a rendfenntartók maszkviselés hiánya miatt büntették volna a résztvevőket, pedig Kolozs megye prefektusa, Tasnádi Szilárd korábban ezt állította.

A fesztiválról készült felvételek tanúsága szerint a színpadok előtt tömörülő fesztiválozókon nem volt maszk, annak ellenére, hogy ez kötelező volt. Dorina Duma, a Kolozs megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) igazgató-helyettese az Europa FM kérdésére szombaton hangsúlyozta, hogy az Untoldon való részvételnek feltétele volt a maszkviselés. Hozzátette, a helyszínen szolgálatot teljesítő rendfenntartók és a szervezők kötelessége lett volna a szabály betartásának ellenőrzése.

Kolozs megye prefektusa, Tasnádi Szilárd szombaton azt mondta, a rendőrség több száz bírságot kirótt az Untold fesztiválon a maszkviselés elmulasztása miatt. Az elöljáró hangsúlyozta, hogy a maszkviselés kötelező volt a fesztiválon, a szabályok betartásának felelőssége pedig a szervezők és a résztvevők között oszlik meg. „Remélem, hogy azokat a személyeket, akik nem viseltek maszkot, be lehet azonosítani. Konkrétan elmondhatom, hogy több száz bírságot kiróttak már a fesztivál kezdete óta. Mindenik az 55-ös számú törvény megszegésére vonatkozik, és a többséget a védőmaszk viselésének elmulasztásáért rótták ki” – mondta szombaton Tasnádi Szilárd.Fotó: Kiss Gábor

„Csak azokat a személyeket engedhetjük be a fesztiválra, akik maszkot viselnek. Ha nincs maszkjuk, lesz nekünk előkészítve, hogy adhassunk nekik. Emellett a fesztivál területén több helyen a maszkviselésre buzdító üzeneteket helyezünk el. Természetesen minden egyén felelőssége eldönteni, hogy hogyan használja a maszkot” – nyilatkozta korábban a Hotnewsnak Edy Chereji, az Untold marketingmenedzsere és kommunikációs igazgatója. Hozzátette, hogy a résztvevők többsége be van oltva koronavírus ellen, így valószínű, hogy ők bíznak abban, hogy biztonságban vannak, és mivel szabadtéren lesznek, elképzelhető, hogy úgy döntenek, hogy nem viselik. „Szervezőként az a kötelességünk, hogy tájékoztassuk őket arról, hogy mit ír elő a törvény” – fogalmazott Chereji. Azt is hozzátette, hogy a szervezőknek nem hatásköre ellenőrizni a törvény betartását.

Maszkot egyébként nem viseltek a korábban megszervezett szabadtéri nyári fesztiválok résztvevői sem. Tasnádi Szilárd az Untold fesztivál előtt a Maszolnak azt mondta, hogy a legtöbb esetben megbüntették azt, aki ezeken a rendezvényeken nem hordott maszkot.

A szervezők az Untold első két napja után arról számoltak be, hogy a résztvevők 75 százaléka van beoltva koronavírus ellen, ami az országos átoltottsági arány háromszorosa. Az Untold hivatalos kommunikációja szerint a fesztivál a „legbiztonságosabb nyilvános tér volt Romániában”. A maszkviselésen kívül – amit a helyszíni felvételek tanúsága szerint nemigen sikerült betartatni, még Lucian Bode belügyminisztert is sikerült maszk nélkül elcsípni – a fesztivál területére csak a koronavírus ellen beoltottakat, a fertőzésen korábban átesetteket vagy a negatív teszteredményt felmutatókat engedték be.

A szervezők közleménye szerint csütörtökön 6600 személyből 14, pénteken 3000 személyből 6, szombaton 7470-ből 10, vasárnap 2600-ból 3 koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki a fesztivállal partnerséget kötött laborokban, és ezek a fertőzött személyek otthon maradtak, fesztiválbérletüket a 2022-es fesztiválon használhatják fel.

A szeptember 9. és 12. között zajló fesztivál első napján több mint 56 ezren, a második napon több mint 69 ezren, szombaton 75 ezren, vasárnap, a zárónapon pedig több mint 65 ezren vettek részt a szervezők szerint.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?