Tiltakoznak az illyefalviak: túl közel lesz a jövendőbeli háromszéki autópálya

Túl közel halad el a jövendőbeli A13-as jelzésű, Brassót és Bákót Kovászna megyén át összekötő autópálya Illyefalva településhez, ezért a helybéliek a nyomvonal módosítását követelik. A Sepsiszentgyörgy melletti Illyefalva lakói azt követően fogalmaztak meg írásos beadványt, hogy Kovászna megye tanácsa nemrégiben kiállította a Brassó–Sepsiszentgyörgy–Kézdivásárhely–Bákó autópálya nyomvonalának háromszéki szakaszára vonatkozó urbanisztikai bizonylatot.

A helybéli lakosság általános elégedetlenségét érzékelve Fodor Imre illyefalvi polgármester beadványt fogalmazott meg a Közlekedési Minisztérium, valamint Kovászna Megye Tanácsa és a prefektusi hivatal felé, amelyben azt kérik, hogy módosítsák úgy a jövendőbeli autópálya nyomvonalát, hogy az ne érintse hátrányosan az illyefalviakat.

Fodor Imre a közösségi oldalon is közzétett beadványban rámutat: nincsenek a Háromszéket is átszelő autópálya ellen, sőt úgy értékelik, az majd hozzájárul a térség gazdasági fejlődéséhez és a lakosság mobilitásához, ám ez nem történhet meg az érintettek egészsége és kényelme ellenében. Az elöljáró pontosította, hogy amikor megtudta, hogy az autópálya nyomvonala Illyefalva és Aldoboly mellett haladna el, első pillanattól ellenezte azt, illetve sérelmezi, hogy az illyefalviaknak nem volt lehetőségük véleményt megfogalmazni a végleges nyomvonal kijelölése előtt.

Fodor Imre szerint elsősorban azért ellenzik a kijelölt nyomvonalat, mert emiatt sok termőföld elvész, ami a helybéliek életszínvonalának csökkenéséhez vezet, másodsorban pedig azért, mert az autópálya nyomvonala mentén fekvő lakóövezetek komfortszintjét is negatívan befolyásolná.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a lakóterületekhez közeli elhelyezkedéséből adódó környezeti és zajszennyezés miatt az útvonalat távolabb kell helyezni a községhez tartozó településektől, írja Fodor Imre. Az illyefalvi polgármester szerint párbeszéddel és a bukaresti hatóságok előtt bemutatott érvekkel lehet olyan megoldást találni, amely a helybéliek számára is megfelelő. A polgármester a közösségi kezdeményezésre indított petíció aláírására szólított fel, amit az érintettek megtehetnek az illyefalvi üzletekben, a polgármesteri hivatal előcsarnokában, illetve önkénteseknél.Az autópálya nyomvonala Illyefalvánál

A beadvány kapcsán megkerestük Tamás Sándor megyei tanácselnököt, aki elmondta: a háromszéki önkormányzat nem beruházója, nem tervezője és nem is megrendelője a majdani autópályának, ezért az illyefalviak beadványát továbbítja az illetékes Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaságnak (CNAIR). Érdeklődésünkre rámutatott: a beruházó kérésére a tervezés szakaszában a megyei tanács összehívta az autópálya nyomvonalában érintett települések polgármestereit és helyt adott az egyeztetéseknek. Amikor minden érintett település képviselőjének véleményét meghallgatva a tervező és beruházó kialakította a nyomvonalat, a háromszéki önkormányzat kiállította erre az urbanisztikai bizonylatot, magyarázta a folyamatot Tamás Sándor.   

Mint arról korábban beszámoltunk, Kovászna megyében mintegy 76 kilométeres autópálya-szakasz épül meg, amely Illyefalva területén, Aldobolynál éri el a megyét és Berecknél hagyja el Háromszéket. A jövendőbeli autópálya Kovászna megyében áthalad Illyefalva, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Réty, Gidófalva, Maksa, Nagyborosnyó, Dálnok, Szentkatolna, Kézdivásárhely, Torja, Kézdiszentlélek, Lemhény, Kézdialmás, Bereck közigazgatási területén. Az autópályának le- és felhajtó szakasza épül Kilyénnél, Sepsiszentgyörgynél, Rétynél, Kézdivásárhely északi és nyugati részén, valamint Lemhénynél. A nyomvonal szerint a Brassó–Sepsiszentgyörgy–Kézdivásárhely–Bákó autópálya hossza 162 km lesz, a Brassó és Bereck közötti útszakasz a legkönnyebben megépíthető.

(Címlapkép: Facebook)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?