Tettlegességig fajult a politikai vita Sepsiszentgyörgyön: a Sepsi OSK elhatárolódott, eljárás indult az ügyben

Erőszakba torkollt a politikai vita Sepsiszentgyörgyön: egy helyi férfi szerint a Sepsi OSK másodedzője bántalmazta, utóbbi szerint a részeg fiatalok kezdték a balhét. A futballklub elhatárolódott minden agresszív magatartástól, és várják a rendőrségi eljárás lezárását.

Ütéstől belilult dagadt szemek, véráztatta sportcipő – telefonnal rögzített nyomai egy sepsiszentgyörgyi verekedésnek, amely Béres Norbert szerint politikai nézeteltérésből fakadt közte és „Sepsiszentgyörgy sportvilágának meghatározó, közismert tagjai” között.

Béres Norbert Facebook-oldalán osztotta meg a fotókat | Fotó: Béres Norbert Facebook-oldala

A fiatalember Facebook-bejegyzése szerint a sérüléseiről készült fotókkal szemléltetett eset húsvét hétfőjén történt, amikor locsolkodás után, hazafelé tartva fizikai bántalmazás érte. „A látlelet elkészült, a rendőrségi feljelentést megtettem” – írta, hozzátéve, hogy szerinte „azért verték véresre, mert mást gondol a világról”. „Ez a poszt most nem pártpolitikáról szól, hanem az alapvető emberi normákról, amiket mindannyian elveszítünk, ha némák maradunk. Az erőszak nem véleményformáló erő. Semmilyen politikai szimpátia nem menti fel az embert az emberség alól. Egy közösség nem maradhat csendben, ha a párbeszédet ütések váltják fel” – fogalmazott Béres Norbert, hangsúlyozva: nem hagyhatják, hogy Sepsiszentgyörgy, az otthonuk olyan hellyé váljon, ahol félniük kell megszólalni az utcán, vagy ahol a sportolói tekintély mögé bújva bárki bárkit büntetlenül bántalmazhat.

A fiatalok kezdték

A Gsp.ro megtudta, hogy az érintett sportemberek a Sepsi OSK szakvezetői, az élvonalbeli futballcsapat másodedzője, Kulcsár László, valamint a fiókcsapatot edző Nagy Sándor, de Hadnagy Attila, a klub igazgatója is jelen volt. Kizárólag szemtanúként – hangsúlyozta a klubvezető a sportlapnak, nyomatékosítva, hogy a dulakodást három részeg fiatal kezdte. „A fiúk részegek voltak és támadtak. De én csak szemtanú voltam” – mondta Hadnagy.  Kulcsár szerint is ittas állapotban provokáltak és támadtak rájuk a fiatalok. Elsősorban Nagy Sándorral volt gondjuk, és fenyegetőztek is. „Megütöttek. Elmentünk a rendőrségre, elmondtuk mi történt. (…) Ők is rájöttek, hogy hibáztak. A kollegám (szerk. megjegyzés: Nagy Sándor) ujja megsérült” – mondta a másodedző, aki szerint a hozzá érkező Nagy Sándor magyar rendszámú autója váltotta ki a problémát.

Szóváltásból erőszak

Béres Norbert portálunknak közölte: nem verekedés volt, hanem agresszió, mivel az ütéseket csak ő szenvedte el, nem adta. „A kialakult vita a barátom szájából elhangzott Árad a Tisza mondatból indult. Egész nap téma volt a közelgő választás (szerk. megj.: magyarországi országgyűlési választások) és amikor meglátta a HU rendszámú autót, akkor ezt hangosan kimondta. Az autó megállt és a sofőrje agresszív vitába kezdett velünk a politikai nézetekről” – mondta. Később kiszállt az autóból, miközben barátai csatlakoztak hozzá. „Anélkül, hogy bármit is kérdeztek volna, az egyikőjük sorozatosan elkezdte ütni a fejemet” – tette hozzá. Béres szerint a sofőr megütötte a kollégáját, őt pedig Kulcsár ütötte meg. „A harmadik személy lefogott, hogy ne tudjak Kulcsár után menni, miután elfutott. Kiáltva kértem, hogy jöjjön vissza és vállalja tettét, téritse meg a darabokra tört szemüvegem árát. Visszajött, és újból többször megütött” – mondta a fiatal férfi.

Hangsúlyozta: a „szájkaratét” nem tagadják, de hogy ez feljogosíthat-e bárkit arra, hogy ilyen szintű agresszióhoz folyamodjon, azt döntse el a rendőrség, és mindenki saját maga. Béres hazugságnak tartja, hogy felmásztak volna az autóra, vagy, hogy bárki megölésével fenyegetőztek volna. „Valóban ordítottam, hogy jöjjön vissza, és nem kedves jelzővel illettem (a nevét akkor még nem tudtam). Az is igaz, hogy a társam odatette a lábát az autó ajtajához, hogy megpróbálja megakadályozni a sofőr kiszállását, de mert egy látszólag agresszív személy – aki megtehette volna nyugodtan, hogy tovább hajt – szembe akart szállni vele. Ezek a nyilatkozatok mind megtalálhatóak a rendőrségi jelentésben” – közölte portálunkkal Béres.

A Sepsi OSK elítél minden fizikai vagy verbális agressziót

A Sepsi OSK kedd koradélután közleményt adott ki, amelyben elhatárolódtak minden agresszív magatartástól és megerősítették elkötelezettségüket a tisztelet, a fair play és a professzionális viselkedés mellett. „A Sepsi OSK határozottan és egyértelműen elítél minden fizikai vagy verbális agressziót. A tisztelet, az integritás és a személyi biztonság olyan alapvető értékeink, amelyeket folyamatosan képviselünk. A hatósági vizsgálat lezárásáig a klub nem tesz további nyilatkozatot az ügyben. A kialakult helyzetet részletesen elemezzük, és minden szükséges intézkedést megteszünk a vizsgálat eredményei alapján. (…) Bízunk benne, hogy a hatóságok mielőbb tisztázzák a történteket, a magunk részéről pedig továbbra is teljes mértékben együttműködünk az igazság feltárása érdekében.

A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben, miután közleményük szerint hétfő este, kevéssel 21 óra előtt a 112-es segélyhívón riasztották őket az utcai vitához. A helyszínen öt 26 és 54 év közötti férfit találtak, akik között „alkoholfogyasztás nyomán” spontán konfliktus alakult ki, ami erőszakká fajult. Mentőt is hívtak a helyszínre, mert egy személy megsérült. Távolságtartási végzést senki sem kért. A hatóságok folytatják a nyomozást az ügyben.

Vitázni lehet, de egymásnak esni nem

Az ügyben megszólalt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is, hangsúlyozva: erőszaknak nincs helye a közösségükben, úgy elöljáróként mint magánemberként elítélte a bántalmazás minden formáját. „Sepsiszentgyörgy az a város, ahol a vitákat nem erőszakkal oldjuk meg, városunk ereje nem a hangerőben vagy a fizikai fölényben, hanem az egymás iránti tiszteletben rejlik. Hiszek abban, hogy egy modern, európai városban a vélemény szabadsága alapérték: senkit nem érhet hátrány azért, amit gondol, vagy amiben hisz. Tanuljunk meg újra figyelni egymásra, hiszen a különböző nézőpontok nem elválasztanak, hanem gazdagítanak minket, feltéve, ha a tisztelet talaján maradunk. Vigyázzunk egymásra és városunk békéjére!” – üzente Facebook-oldalán. Hozzátette: vitázni lehet, de egymásnak esni nem. „Ebben Sepsiszentgyörgyön eddig sem volt és ezután sem lesz engedmény!” – fogalmazott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?