Teljesen elszakadnak a külvilágtól a Csendtanfolyamon résztvevők
Lelki elmélyülésre, befele figyelésre hívja Józsa Csaba mentálhigiénés szakember azokat, akik a hétköznapi rohanás mellett kicsit magukra, a lelki egészségükre is szeretnének odafigyelni. A Csendtanfolyam egy hosszabb lelkigyakorlat, ahol elszakadva a külvilágtól a csendé lesz a főszerep, teret adva az ember lelkében zajló érzéseknek és kérdéseknek.
A Maszol megkeresésére Józsa Csaba, a Csendtanfolyamok szervezője, mentálhigiénés szakember elmondta, a táborok ötlete nem a saját fejéből pattant ki, hanem a hagyományos lelkigyakorlatos tradíciókból indul ki. „Az emberek szeretnek csendben elvonulni, erre találunk példát a keleti kultúrákban és nyugaton is, ezt a keresztény kultúrkörben lelkigyakorlatoknak nevezik” – mondta. Józsa Csaba 15 évig volt jezsuita szerzetes, az évek során megismerkedett a különféle lelkigyakorlatokkal, a szemlélődő imamóddal, a csendmeditációval, amik erős hatással voltak rá.
A Csendtanfolyam idejére teljesen megszakad a kapcsolat a külvilággal
Józsa Csaba elmondta, az ilyen elvonulásoknál az ember kilép a hétköznapi környezetéből, teljesen megszakítja a kapcsolatot a családjával, a barátaival. A program alatt nem használnak telefont, a résztvevők egymással sem kommunikálnak, sőt könyvet sem ajánlott vinni a csendes elvonulásra. „Tulajdonképpen azt kell elképzelni, hogy az illető teljesen saját magával lesz összezárva egy hétig. Bár közös térben mozgunk, közösen meditálunk, de igazából a saját belső történéseikre irányul a figyelmünk. A résztvevők meg szoktak lepődni, hogy mennyire más énjükkel találkoznak a csendben. És természetesen a lelki folyamatok megértéséhez és a módszer elsajátításához kellő segítséget, bevezetést kapunk a program alatt” – világított rá.
A lelkigyakorlat fontos része a kísérővel való személyes beszélgetés, ahol a meditációban történt elakadások, az életüket vagy élethelyzetüket meghatározó mélyebb kérdések is megbeszélésre kerülnek. „Valakinek ez vonzó, hogy több napot csendben kell ülni, másoknak pedig pontosan ez a rémisztő. Ott a csendben viszont tényleg szembesülhetünk lelkünk rejtettebb rétegeivel is. Feldolgozatlan problémák, kérdések, döntéshelyzetek, kapcsolati vagy párkapcsolati problémák, betegségek témakörével szembesülnek általában a résztvevőkk. Ezeket pedig jó, ha egy beszélgetésben körbejárjuk, ezáltal segítve a gyógyulás, a rendeződés lehetőségét a lélekben” – magyarázta. „Van akinél a pszichológiai megközelítés válik hangsúlyosabbá, másoknál pedig a hitbeli, spirituális megközelítés, attól függően, hogy ki milyen háttérrel érkezik, ugyanis elég színes szokott lenni a csoport. Vannak gyakorló vallásosak, sőt rendszeresen visszatérő szerzetes nővérek is, és ők egy hétig együtt meditálnak a maguk módján hívőkkel vagy nem hívőkkel. Ez nem jelent semmiben akadályt. Egy hét csend során mégis annyira „megismerik” egymást, hogy az utolsó esti programon nagyon szép beszélgetések szoktak kikerekedni ebből” – fejtette ki.
Több program közül választhatnak az érdeklődők
A Csendtanfolyam mellett még két másik programot is választhatnak az érdeklődők: a Csendkóstolót vagy a Csendtúrát.
A Csendkóstoló a legrövidebb program, ami mindössze egy hétvége, az előadások és gyakorlatok során a résztvevők bepillantást nyerhetnek a meditáció módszerébe. Józsa Csaba elmondta, ahhoz, hogy valaki a hétköznapokban elkezdje gyakorolni a meditálást, be kell tartania bizonyos belső szabályokat, például, hogy mit kezdjen a gondolataival, hogyan hozza vissza a figyelem fókuszát a jelen pillanatra, mit kezdjen a feltörő érzéseivel, a félelemmel, a haraggal, az ellenállással, vagy éppen az unalommal. „Ennek a technikáit sajátítjuk el a hétvégén. Nem mellesleg ez az alkalom arról is szól, hogy személyesen is megismerkedünk a résztvevőkkel, akik általában ezek után vállalkoznak a többnapos elvonulásra” – mutatott rá. A szervező azoknak ajánlja a Csendkóstolót, akik az önismeret útján szeretnének elindulni, ami megismerteti őket magával a csenddel és ráébreszti őket arra, hogy mi történik akkor, ha fél órát vagy egy órát csendben és mozdulatlanul ülnek.
A Csendtúra egy könnyedebb program, az érdeklődők egy 4-5 napos túrán vehetnek részt a természetben. Itt nem a teljesítmény a cél, hanem lelassulva, szemlélődve a résztvevők megtanulnak jelen lenni, csendben feltöltődni, meg-megállni és figyelni. „Itt a csend mellett több a csoportos beszélgetés, ahol különféle önismereti és spirituális témákat beszélünk át. A természetközelség és a mozgás miatt van, akinek ez a könnyedebb forma az első lépés az önismeret, illetve a mélyebb csend felé” – tette hozzá.
A mentális egészség karbantartása megóv a súlyos következményektől
A Csend-programokra bárki jelentkezhet, akit érdekel az önismeret, a tudatos jelenlét, a pszichológia vagy a spiritualitás. Józsa Csaba elmondta, minden korosztályból vannak résztvevők, de jellemzően a 30 felettiek jönnek, akik már megtapasztaltak egy-két nehézséget az életükben.
A programokat változatos helyszíneken rendezik meg, idén Csíkszentdomokos lesz az elmélyülés helyszíne. Június 29. és 9. között egy kilenc napos Csendtanfolyamon lehet részt venni, majd egy rövidebb, hatnapos tanfolyamon is, július 9-től 16-áig, végül pedig egy hét naposon, augusztus 5. és 13. között. A programokról bővebben a Látásmód weboldalán és a Csendtanfolyam Facebook-oldalán lehet olvasni és az aktuális programokat figyelemmel követni.
Józsa Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy bár rengeteg program és információ van a spiritualitásról sokan az internetről próbálnak tanulni, ami első lépésként jó, de vezető nélkül mélyebbre menni nem ajánlott. Bár közhely, de nagyon fontos az, hogy a felgyorsult világban tudjon megállni az ember és befele figyelni, ezt a leghatásosabban a teljes csendben lehet megtenni. „Ez szükséges a mai világban, mert sok olyan lelki problémát, megoldatlan helyzetet tolunk magunk előtt, ami az évek során megbosszulja magát. Mentálhigiénés szakemberként eleve a megelőzésre fektetem a hangsúlyt. A meditációval, a befelé figyeléssel karban tarthatjuk a bensőnket, és ezt jó rendszeresen végezni, mert ezáltal teljesebb lehet az élet” – jelentette ki.
CSAK SAJÁT