Tehetséggondozás kiválósági központokban – több posztra lenne igény Bihar megyében

Harmadik alkalommal indítják el a felkészítőket a Bihar megyei kiválósági központban, ahol elsősorban a tantárgyversenyekre készülő, tehetségek gyermekekkel foglalkoznak. A 2023–2024-es tanévre a jelentkezés még nem zárult le, de az eddigi tapasztalatok szerint a diákok lelkesek ezen emelt színtű, ingyenes foglalkozás iránt.

Illusztráció | Fotó: Pixabay

A központokat három évvel ezelőtt, a tanügyminisztérium egy rendelete nyomán hozták létre a megyei tanfelügyelőségek. Így történt ez Bihar megyében is, ahol azonban Kéry Hajnal főtanfelügyelőhelyettes szerint sokkal több posztra lenne igény. Nem egyszerű viszont megfelelő pedagógusokat sem találni, mivel őket az iskolai órabérnek megfelelő összeggel honorálják a pluszmunkáért, holott az elvégzett munka jóval komplexebb.

Bihar megyében Nagyváradon, Szalontán, Belényesben, Élesden és Margitán tartanak felkészítőket, matematika, informatika, kémia, biológia és földrajz tantárgyakból. Idén szeptember 24-ig jelentkezhetnek a diákok, a tervezett 38 csoportból ötben magyar nyelven tartják a képzéseket. Amúgy az elemi iskolásoknak 2, az általános iskolai tanulóknak 19, a középiskolásoknak pedig 17 csoport indul – tájékoztatott a tanfelügyelőség közleménye.

Mint azt lapunknak Kéry ecsetelte, a foglalkozások az iskolai tanórák után vagy hétvégenként zajlanak. Ezek rendszerint egy-két órásak, de tapasztalata szerint a pedagógusok rendszerint túlteljesítik az elvártakat. A jelentkezők közül tavaly sikerült mindenkit felvenniük, de van egy „természetes lemorzsolódás” a tanév során, azok, akik nem bírják az ütemet feladják menet közben ezt az emelt színtű felkészítőt.

Elsősorban azoknak szánják, akik tantárgyversenyekre készülnek, de nincs meghatározott létszám a csoportok számára. Kéry tájékoztatása alapján a minimum nagyjából tíz diák lenne, a maximum pedig 25-30, ahogyan az iskolai osztályok esetében is. Tehetséges és érdeklődő fiatalból pedig nincs hiány, a gond inkább azzal van, hogy nem tudunk minden körzetben felkészítőt biztosítani – magyarázta a tanfelügyelőhelyettes.

Látszik az eredményeken az emelt színtű foglalkozás

Nagy érdeklődéssel mennek a diákok ezekre a kiválósági képzésekre, osztotta meg tapasztalatait a Maszollal Hodgyai Edit. A micskei általános iskola igazgatója a margittai körzetben tanít matematikát a kiválósági központba beiratkozó diákoknak. Mint magyarázta, a szülők eleinte azt gondolták, hogy ezen a felkészítőkön a lemaradt anyagokból zárkóztatják fel a diákokat, holott ez mégiscsak kiválósági központ. Olyan típusú feladatokat oldanak meg, amelyek a gondolkodási képességekeit fejleszti, komplexebbé teszi – ecsetelte. „Akik a tananyag pótlása miatt jöttek, azok lemorzsolódtak, de sokan vannak, akik élvezik a problémamegoldó helyzetet” – mondta Hodgyai.

Tájékoztatása alapján a hallgatók szép eredményeket értek el a különböző versenyeken, meglátszott az emelt szintű foglalkozás.

Illusztráció | Fotó: Pixabay

A hallgatók toborzása érdekében a környékbeli iskolák tanáraival is felveszik a kapcsolatot, de már vannak visszatérő diákok is. Az idei lesz a harmadik tanév amikor ezek a foglalkozások elindulnak. Hodgyai ötödikesekkel kezdett 2021-ben, ők most VII. osztályosok. Még nem állt össze a csapat, de igyekeznek minden érdeklődött fogadni.

Kiemelte: ez a típusú foglalkozás nagy kihívás elé állítja a pedagógusokat is, hiszen nagyon nehéz kiváló tanulók számára összevont képzést tartani. Szerinte nekik is kijárna ugyanaz, mint a lemaradóknak a felzárkózáshoz, de azt már leszögezte: amint összeáll a tanulócsoport, neki is látnak a munkának. Ő szerdánként tartja a felkészítőket, mert tapasztalata szerint a diákok a hétvégét szívesebben töltik a családjukkal, maradjon így meg nekik a szombatjuk.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy meglátása szerint hogyan viszonyulnak a fiatalok a tantárgyversenyekhez. Hodgyai úgy véli, hogy azok több szempontból is vonzóak a diákoknak. Egy részük azért vesz részt a versenyeken, hogy saját képességeit és tudását felmérje, de vannak, akik pusztán kíváncsiságból, esetleg hobbiból vágnak neki a megmérettetésnek. „Vannak az elhivatottak, és ugye a tanügyminisztérium bevezette az ösztöndíjat a tantárgyversenyeken részvevők számára is, ezért így a diákok kiegészíthetik a zsebpénzüket” – magyarázta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?