Tavaly 11 ezerrel több autót jegyeztek be Maros megyében, mint egy évvel korábban

Több mint 11 ezerrel nőtt az újonnan forgalomba íratott járművek száma Maros megyében tavaly az azt megelőző évhez viszonyítva. Továbbra is problémát jelent azonban, hogy sok használt autó jelenik meg a közutakon. 

A szakemberek szerint a környezetvédelmi adó az egyetlen megoldás arra, hogy Románia csökkentse a használt autók behozatalát. A környezetvédelmi miniszterrel folytatott legutóbbi megbeszélésen a helyi önkormányzati – városi és községi – képviselők egyaránt támogatták a használt autók nyilvántartásba vételére kivetett pótadót. Mivel azonban a kormánykoalíció azt ígérte, hogy idén nem lesz új adó, a környezetszennyezés csökkentésének javítása érdekében csak a településekről jöhetnek megoldások.

„A kormány most csak annyit tehet, hogy folytatja a Roncsautó programot. Az egyesületek megkérdezték, milyen intézkedésekkel lehet a használt autók a regisztrációját meggátolni, hogy számuk folyamatosan csökkenjen” – nyilatkozta a Marosvásárhelyi Rádiónak Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.Illusztráció | Fotó: Agerpres

Hozzátette, mivel egyre nagyobb a nyomás a településeken, azt ajánlotta az önkormányzatoknak, hogy ha van rá jogalap, helyi szintű döntésekkel csökkenthetik az ilyen típusú autók bejegyzésének számát. A környezetvédelmi miniszter azt is elmondta, hogy az önkormányzatok korlátozott hozzáférésű zónákat is kialakíthatnak bizonyos személygépkocsi-kategóriák számára, meghosszabbíthatják a városokban a kerékpárutakat, és hatékony, korszerű tömegközlekedési eszközöket vásárolhatnak.

„2022-ben az emeletes- és a mélygarázsok építésére helyezzük a hangsúlyt Marosvásárhelyen, annak érdekében, hogy megszabadítsuk az utcákat a parkoló autóktól” – nyilatkozta korábban szerkesztőségünknek Soós Zoltán polgármester. Mint mondta, ezzel párhuzamosan csökken a parkolóhelyek száma az utcákon, ami a központi területen a forgalom észszerűsödését és a légszennyezettség csökkenését is eredményezi.

2021-ben 248 788 járművet írattak forgalomba Maros megyében, 11 461-gyel többet, mint az előző évben. A statisztikai adatokban azonban nem különítették el a használt és az új járművek számát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?