Szűk esztendő, nagy feladatok: a „gondoskodás költségvetését” fogadták el Háromszéken

Az idei évből hátralévő nyolc hónapra 545 millió lejes kiadással számolt költségvetést fogadott el csütörtökön Kovászna megye tanácsa. A büdzsé egyszerre tükrözi a gazdasági bizonytalanságot és a fejlesztési ambíciókat. Tamás Sándor háromszéki tanácselnök szerint „a gondoskodás költségvetését” fogadták el, amely a szociális ellátásra, a gyermekvédelemre, az egészségügyre helyezi a hangsúlyt.

Kovászna megye tanácsa költségvetésének elfogadása idén szokatlanul későre tolódott, amit Tamás Sándor az országos büdzsé elfogadásának csúszásával magyaráz. A tanácselnök nem finomkodott: szerinte a bukaresti döntéshozatal lustasága miatt „négy hónapot elveszítettek”, így a megye gyakorlatilag az évből hátralévő nyolc hónapban tudja csak érdemben elindítani a beruházásokat.

„A gondoskodás költségvetését” fogadták el Tamás Sándor szerint. | Fotók: Kovászna Megye Tanácsa

Tamás Sándor szerint az 545 millió lejből 170 millió lejt fordítanak a megyei tanács és alárendelt intézményei működésére, ennek az összegnek a 45 százaléka jut a szociális ellátásra és a gyermekvédelemre, ami jelzi az idei prioritást, hogy a bizonytalan gazdasági környezetben a legkiszolgáltatottabb rétegek biztonságát próbálják erősíteni.

Fejlesztések nehéz körülmények között

A költségvetés másik nagy pillérét a fejlesztések jelentik. Idén a legnagyobb tétel a Kézdiszentlélek – Esztelnek – Lemhény közti megyei út 19 kilométeres szakaszának felújítása, amelyre 42 millió lejt különítettek el. Ez esetben jelenleg zajlik a közbeszerzés, a kivitelezés elindítása a pályázat sikerétől függ. Emellett folytatják a közösségi közlekedés fejlesztését is: több mint 10 millió lejből kilenc új mikrobuszt vásárolnak, amelyek a iskolai szállítást segítik.

Háromszéken hasonlóan jelentős szerepet kap az egészségügy is: a megyei tanács alárendeltségében működő sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház három épületének hőszigetelésére idén 24 millió lejt fordítanak.

Hőszigetelik a kórházat.

Tamás Sándor hozzátette: az idei költségvetést terhelik a korábban elindított beruházások is, amelyek pénzügyi lezárása most esedékes. Ilyen például az Erdővidéken végzett úthálózat-fejlesztés vagy a vidéki iskolák felszerelése és a már megrendelt mikrobuszok kifizetése.

A beruházási kiadások további eleme a lécfalvi hulladéklerakó bővítése. Az új hulladéklerakó cella megépítése 15 évre biztosíthatja Kovászna megye hulladékelhelyezését. Háromszéken évente több mint 60 ezer tonna hulladék keletkezik, ennek egy részét újrahasznosítják.

Civil élet és közösségi programok: digitalizált pályázatok

A háromszéki költségvetés fontos eleme a civil és közösségi kezdeményezések támogatása is. Idén több millió lejes keretet biztosítanak egyházi, kulturális, ifjúsági és sportprogramokra. Tamás Sándor szerint idén újdonság, hogy a pályázati rendszert teljesen digitalizálják: a támogatási kérelmeket várhatóan május 6. és 22. között lehet benyújtani kizárólag online felületen, amelyet a pályázatok elindításakor közölnek.

Idén is 1 millió lejes keretet hagytak jóvá az akkreditált szociális szervezetek számára, amelyek hiánypótló szociális szolgáltatásokat: otthoni idősgondozást, hátrányos helyzetben élő családoknak felzárkóztató, tanácsadási programokat működtetnek.

Idősgondozásra is áldoznak.

További 3,2 millió lej keretösszeget biztosítanak a civil és egyházi pályázatok finanszírozására. Ebből 2 millió lejt egyházi tevékenységekre, 400-400 ezer lejt szabadidős és kulturális, 200-200 ezer lejt pedig sport és ifjúsági programok szervezésére nyújt a megyei önkormányzat – ismertette a tanácselnök.

2026 a diákok éve: befektetés a jövőbe

Kovászna megye tanácsa egy szimbolikus és stratégiai jelentőségű programot is meghirdetett: 2026 a Diákok éve lesz Háromszéken. Tamás Sándor szerint a kezdeményezés a középiskolás korosztályt célozza, és a pályaorientációra, valamint a jövőkép formálására helyezi a hangsúlyt.

A pályaválasztáshoz közel állókat célozza a program.

Mentorprogramok, vállalkozói és pedagógusi együttműködések segíthetik a fiatalokat abban, hogy tudatosabban tervezzék meg jövőjüket.

Racionalizálás: kevesebb állás, szűkebb bérkeret

A gazdasági realitásokhoz és a közigazgatási reformhoz igazodva a Kovászna megyei önkormányzat szerkezeti átalakításokat hajtott végre az alkalmazottak körében. Intézményeket vontak össze, megszüntették az átfedéseket, és összesen 34 álláshelyet szüntettek meg – ezek jelentős része korábban sem volt betöltve.

A megyei tanácsnál és az alárendelt intézményeknél a fizetésalapot több mint 400 ezer lejjel csökkentették. Tamás Sándor hangsúlyozza: ez nem jelenti az alkalmazottak fizetésének közvetlen csökkentését, hanem a szervezet karcsúsítása által spóroltak a béralapon.

(Nyitókép: illusztráció | Fotó: Pexels)
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?