Szilágybagos: húsz éve ismét saját történetét írja a község
Szilágybagos község újraalakulásának 20 éves jubileumát ünnepelte Szilágybagos és Szilágyborzás közössége a hétvégén. A kétnapos rendezvénysorozat keretében volt színházi előadás, panelbeszélgetés, néptáncelőadás, ökumenikus istentisztelet és könyvbemutató. A község megalakulását és fejlődését elősegítő tevékenységéért a helybéliek Seres Dénes parlamenti képviselőt a község díszpolgárává avatták.
A Szilágybagosi Amatőr Színjátszó Társulat előadásával kezdődött az ünnepség szombat délután. A tehetséges helybéli diákok, Muszty Bea és Dobay András, az Ördögcsapda és a MacVedel, a kalózkísértet című zenés mesejátékát adták elő, majd a község újraalakulásának kezdeti történéseit egy panelbeszélgetésben elevenítették fel, amit a helyi Dörömbölő Néptánccsoport kezdő és haladó csoportjainak fellépése követett.
Vasárnap délelőtt a helyi református templomban egy közösségként volt jelen a két település lakossága, a magyarországi testvértelepülések képviselői, és azok az elöljárók, akik annak idején a község létrejötte felett bábáskodtak. Mindannyian megemlékeztek az elmúlt húsz évről, a baptista és a református gyülekezet elöljárói, az ünnepi alkalomhoz illően néhány igei gondolatot osztottak meg a hívekkel. Budai Dávid és Szilágyi Sándor főgondnok imádságban kértek áldást az együttlétre. Kiemelték: visszatekintve az elmúlt két évtizedre, mindvégig megtapasztalhatták Isten áldásait, még akkor is, amikor nehézségek voltak életükben.
A jelen közösség történelmét írják, élik
„Húsz éve egy közösség életében már történelem, hiszen húsz év alatt a csecsemőből is felelősségteljes felnőtt lesz. Közösségként új feladatokat, új kihívásokat kapott Szilágybagos községe, segítő társként, Bagos település oldalán a borzási kis közösség is. Ma azonban nem csak az újraalakulás évfordulóját ünnepeljük. Valójában sokkal többről van szó. Emlékezünk Isten hűségére, jóságára, megtartó szeretetére” – fogalmazott Iepure Tőtős Emese borzási református lelkipásztor, hozzátéve, az elmúlt húsz évből eddig hatot élt meg a községben, és bár voltak nehéz évek, küzdelmek, vesztességek, voltak örömök is.
Isten soha nem hagyta magára övéit, ezért arra biztatta a jelenlévőket, hogy a jövőben is Isten felé fordulva dolgozzanak, neveljék gyermekeiket, tekintsenek egymásra, és öleljék, karolják fel egymást. Kiemelte, voltak és vannak, akik szolgálatként élték meg a munkájukat, tekintettek a vállalt felelősségre és feladatra, szerepvállalásukra, községükre. Nem magukért éltek, hanem az Úrért és egymásért. A két település nemcsak földrajzilag, közigazgatásilag tartozik össze, hanem lelkileg is, és ebben nemcsak a múlt rejtőzik, hanem a jövő is.
A magyar baptista gyülekezet rézfúvós zenekarának szolgálata után Pap Benjámin, a helyi baptista gyülekezet pásztora néhány igeverssel köszöntötte a jelenlévőket, párhuzamot vonva Izráel, Bagos és Borzás között, mondván, Isten Izráelt kihozta Egyiptomból, a fogságból, és megszabadította őket. „Mi is ezelőtt 20 évvel egy másik községhez tartoztunk, aztán újra község lettünk” – mondta. Habár nem kaptak új törvényeket, külön vezetőjük lett, polgármesteri hivataluk, elöljáróik. Sok áldás volt az elmúlt években, hiszen azok, akik itt születtek, vagy évtizedek óta a községben élnek, elmondhatják, hogy 15-20 éve még gyógyszertár sem volt Bagoson. Most viszont élvezik az áldásokat, az Isten jóságát.
„Húsz év nem olyan nagy idő, ha Bagos mint település történetét nézünk, hiszen 820 esztendeje létezik Szilágybagos. De ez a húsz év, ez a mi húsz évünk, ez a mi történetünk, azoké, akik itt vagyunk, ebben a községben” – fogalmazott Nagy Tibor bagosi református lelkipásztor, aki tíz éve szolgál a helyi gyülekezetben. Ez nem az elválás, az elszakadás ünnepe, hanem a saját történetünké, az örömünké – mondta. Egy jó történet kezdete mindig izgalmas, mindig tele van várakozással, reménységgel, hittel, és az elmúlt húsz évnek jó eredményei vannak, a közösség csapattá vált. A lelkész kiemelte a hit erejét, mondván, ez az ünnep a megállásra, a felfelé tekintésre, a köszönetre int, mert ha ez kikopik az életünkből, akkor magunkra maradunk, ezért arra emlékeztetett, hogy mindvégig maradjunk az Úrral.
Lukács József nyugalmazott református esperes imájában megköszönte, hogy 20 esztendővel ezelőtt az Úr Krisztus volt a fundamentum, és nem fövényre épült az új közösség. Hálát adott a vezetők bátorságáért és kitartásáért, hogy a lelki házat is építették, hogy együtt maradjon a közösség. Vállalták a vezetést és a szolgálatot, végezetül áldást kért a közösségre, a következő évtizedekre.
Az igehirdetések után Bernáth István polgármester köszöntötte a jelenlévőket, mondván, Szilágybagos község több mint 800 éves történelme során mindig a közösség erejéről és összetartásáról tanúskodott. „Népünk az ősi templomunk falai között talált menedéket, amikor veszély fenyegette, legyen az háború, gyilkos járvány vagy tatárdúlás. De ide gyűltek össze hálát adni Istennek akkor is, ha fontos események történtek a közösség életében. Ma mi is ezért vagyunk itt, az újraalakult községünk 20. születésnapján, hogy teljes szívből hálát adjunk Istennek az életért, a fejlődésért, a megtartatásért, és köszönetet mondjunk mindazoknak, akik segítettek valóra váltani vágyunkat és álmunkat, hogy újra községként élhetünk” – fogalmazott a polgármester.
Kiemelte, ez a nap nem más, mint tisztelgés a település előtt a helyi közösség vezetősége részéről, tiszteletadás minden itt élőnek, hiszen az ünnep nemcsak a községnek, hanem annak minden lakosának, vendégeinek, barátainak is szól. Elmondta, a község 1968-ban elveszítette önállóságát, és közigazgatásilag Szilágynagyfalu község része lett, azonban a népszavazás eredményeként 2005-ben újraalapították, s azóta ismét önálló községként működnek. „Ha akkor nem lettek volna azok az emberek, akik hittek e nemes ügy sikerében, biztatva és reményt sugallva embertársaiknak, talán soha nem sikerült volna Szilágybagos községet újraalakítani. Ők voltak azok, akik megszervezték és elindították a község újraalakulásának folyamatát, hittel, összefogással és akaraterővel, a Jóisten támogatásával. Az ő kitartásuk, bátorságuk és elkötelezettségük nélkül, ma nem állhatnánk itt, ünnepelve községünk újjászületését” – fogalmazott Bernáth István. Végezetül, jelenlegi polgármesterként kifejezte háláját és elismerését mindazoknak, akik ezelőtt 20 évvel, és azóta is fáradhatatlanul dolgoznak a községért.
Seres Dénes parlamenti képviselő Szilágybagos díszpolgára
„Szeretnénk különösen kifejezni hálánkat Seres Dénes parlamenti képviselő úrnak Szilágybagos község újjáalakításáért való elkötelezett hozzáállásáért, amelyet 20 évvel ezelőtt tanúsított, ezért Szilágybagos község önkormányzatának képviselőtestülete úgy döntött, hogy Seres Dénes parlamenti képviselőnek a Szilágybagos díszpolgára címet adományozza” – mondta beszéde végén a polgármester.
Birtalan Beáta megható szavakkal méltatta a képviselőt, hozzátéve, „megalakulásunk óta Seres Dénes képviselő figyelemmel követi közösségünk fejlődését, és támogatja kezdeményezéseinket. Visszagondolva a kezdetekre, 2005 júniusára, amikor Bagos község újraalakult és a semmiből kellett felépíteni a községet és annak közigazgatását, el egészen a mai napig, elmondható, semmivel nem vagyunk lemaradva a többitől, ezért kijelenthetjük: sikerült, megcsináltuk, közösen, a képviselő úrral” – majd felsorolta mindazon megvalósításokat, amelyek a képviselő támogatásával, irányításával jöttek létre, hiszen mint mondta: „nincs olyan magyar közösség, akiért ne tett volna. Első kérdése mindig a következő: »Fiúk! – mármint polgármesterek –, miben kell segíteni? Mire van a községnek, a településnek szüksége?« A sok felsorolt problémára pedig nemcsak a: »Megoldjuk!« válasz érkezik, hanem rövid időn belül a megoldás is megszületik. Úgy gondolom, hogy nemcsak mi, hanem az egész szilágysági közösség hálás lehet neki, és az egész családjának, mert munkájában mindvégig családja is támogatta, ők biztosították az erős, stabil családi hátteret”.
A díj átvétele után Seres Dénes parlamenti képviselő megköszönte a megtiszteltetést, amelyben részesült, mondván, az elmúlt évtizedekben mindig azért dolgozott, hogy méltó módon képviselje és szolgálja a szilágysági közösségeket, segítse a magyar közösségek talpraállítását, fejlődését, megmaradását. Bagos kapcsán megemlítette: örömmel járult hozzá a község templomainak felújításához, támogatta az utak aszfaltozását, a víz- és szennyvízhálózat kiépítését, iskolák és a polgármesteri hivatal felújítását, de lehetne még sorolni.
„Emlékezetes marad számomra a hősök emlékművének felállítása, és nem utolsó sorban a zászló újraavatása. Húsz év az ember életében sok idő, majdnem egy generáció. Kijelenthetjük, hogy ez a generáció megtette azt, amit tennie kellett, építette községét, ezért Bagos példamutatóan fejlődött, ami azt jelenti, hogy az akkori hozzáállásnak, kitartásnak meglett az eredménye” – fogalmazott, majd hozzátette, mindig csodálta a bagosiak lelkületét, hozzáállását, összefogását, amiről az elmúlt 35 évben bizonyságot is tettek. Mindig élen jártak, végezték a feladataikat, és az a csapat, aki annak idején vállalta a községnek a megszervezését, fejlődését, az szolgálatot teljesített. Mindezek eredményeként jó ma és a jövőben Bagoson élni, bagosinak lenni. „Érdemes volt dolgozni, a közösséget szolgálni, ezért a közösségért tenni” – mondta zárásul a képviselő.
Az ünnepségen emlékplakettet vehetett át Seres Dénes, Fekete Szabó András, Csóka Tibor, Végh Sándor, Lukács József, Marina Ida Magdolna, Bogár Árpád, Bernáth István, Balla Ferenc és Kovács Béla, hiszen munkájukkal, áldozatvállalásukkal és kitartásukkal hozzájárultak a község újraalakulásához. Ők nemcsak részt vettek a folyamatban, hanem alakítói is voltak annak. Kovács Béla alpolgármester elmondta, volt, aki kétkezi munkájával, volt, aki tudásával, szervezőkészségével, más pedig hittel és szívvel járult hozzá ahhoz, hogy ma itt lehessünk egy megújult, összetartó közösség részeként.
„Az önök munkája nem csupán múltunk része, hanem jelenünk alapja és jövőnk biztosítéka” – fogalmazott, majd hozzátette: „2005 nemcsak egy dátum a naptárban, hanem egy fordulópont volt közösségünk életében. Egy pillanat, amikor összefogtunk, újraépítettük közös identitásunkat, és megmutattuk, hogy a múlt hagyományaiból, a jelen erejéből és a jövőbe vetett hitünkből községet lehet teremteni – újra és együtt”. Az ünnepi istentisztelet Székely Bianka szavalatával és a szilágyborzási református, a szilágybagosi magyar baptista gyülekezet és a szilágybagosi református gyülekezet három egyesített kórusának szolgálatával, majd áldással zárult.
Marina Ida egykori polgármester hálával és szeretettel gondol vissza a kezdetekre. A Maszolnak elmondta, a kezdeti idők nagy kihívást jelentettek. „Az volt a jó, hogy soha nem gondoltuk, hogy meg tudjuk-e csinálni vagy nem, lesz elég erőnk vagy nem. Elvállaltuk, beleálltunk, csinálni kellett. Nem volt kérdés, hogy sikerül-e, mert ennek sikerülnie kellett. A sors így hozta, hogy engem választottak polgármesternek, mert senki sem vállalta. Nagyon hálás vagyok, hogy az elmúlt időszakban Bagos minden lemaradását behozta, és hogy olyan lakosaink vannak, hogy mindig lehet rájuk számítani. Mikor baj van, amikor össze kell fogni, akkor egy emberként ott vannak, és többnyire ezért is volt nagy megtiszteltetés 15 évig a község polgármesterének lenni, amiért örökké hálás leszek. Volt nagyon sok nehézség, nagyon sok kudarc, nagyon sok csalódás, nagyon sok pofon, de a boldogság, hogy látom, hogy az emberek egy élhető, gyönyörű községben élnek, az mindenért kárpótol, mindennél a legfontosabb” – mesélte. A vasárnapi ünnepség Birtalan Beáta helyi lakos Másnak térkép e táj – Szilágybagos és környéke könyvének bemutatójával és a kolozsvári Operett Group Projekt előadásával zárult.
CSAK SAJÁT