Szavaztak a gyakornoki programokat érintő módosításról
Duplájára nőhet a gyakornokok száma a munkahelyeken, miután a képviselőház döntőházként elfogadta a gyakornoki programok rugalmasabbá tételét és a fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedésének elősegítését célzó jogszabályt.
Ezt az RMDSZ kezdeményezte, amelynek szerdai közleménye szerint az új törvény lehetővé teszi, hogy a vállalkozások, intézmények és egyesületek kétszer annyi gyakornokot foglalkoztathassanak, mint korábban. A gyakornoki szerződések száma ezentúl az alkalmazottak legfeljebb 10 százaléka lehet az eddigi 5 százalék helyett – tájékoztattak.

A kezdeményezők úgy vélik, hogy a módosítás révén több fiatal kaphat esélyt arra, hogy szakmai tapasztalatot szerezzen, megismerje a munka világát, és könnyebben elinduljon a saját pályáján.
A törvény a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően lép hatályba.
CSAK SAJÁT