Szaporodnak a kollektív elbocsátások, július végéig 12 ezer munkahely szűnt meg
Ezzel párhuzamosan a betöltetlen állások száma közel 10 százalékkal csökkent az év első hét hónapjában.
Rosszul alakultak a dolgok a munkaerőpiacon az év első hét hónapjában, írja az economedia.ro. Január 1. és július 31. között közel 12 ezer dolgozó veszítette el a munkahelyét kollektív elbocsátások keretében. Ebben az időszakban 77 munkáltató jelezte a megyei munkaerő-elosztó ügynökségeknek (AJOFM), hogy kollektív elbocsátást hajt végre.
Idén több mint kétszer annyi állás szűnt meg, mint a tavalyi év azonos időszakában. 2024 első hét hónapjában 61 vállalatnál 5140 munkahely esett a kollektív elbocsátások áldozatául. Az idei évben a kollektív elbocsátások főleg Bukarestet, valamint Temes és Krassó-Szörény megyét sújtották.
A jelenség olyan stratégiai jelentőségű ágazatokban is erősen éreztette hatását, mint az autóipar és az energetika. A legnagyobb léptékű elbocsátásokra egy Arad megyei járműgyártónál és egy Mehedinți megyei autóipari cégnél került sor, előbbinél 502, utóbbinál 310 dolgozó állása szűnt meg. Előbbi annak a következménye, hogy az amerikai tulajdonos úgy döntött, bezárja az Astra Rail vagongyárat.
Az Országos Munkaerő-elosztó Ügynökség (ANOFM) kimutatásai szerint Kovászna megyében 60, Hargitában pedig 445 munkahely szűnt meg kollektív elbocsátások miatt.
Az ANOFM ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy összességében továbbra is munkaerőhiány van. „Hangsúlyozzuk, hogy országos szinten a munkaadók részéről van kereslet a munkaerő iránt, augusztus 11-én 36 069 betöltésre váró munkahely volt különféle foglalkozásúak számára. Így, az elbocsátottak számára lehetőség van rá, hogy visszatérjenek a munka mezejére” – olvasható az intézmény közleményében.
Az összképhez hozzátartozik, hogy bár még mindig viszonylag sok az üres állás, a számuk közel 10 százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest. Az első félévben a munkaadók 307 881 betöltetlen állást hirdettek meg, míg 2024 azonos időszakában 337 650-et. Szeptember közepén 33 757 betöltésre váró munkahely volt az országban, Hargita 212, Kovásznában pedig 144. A legtöbb üres állás, 7142, Bukarestben volt.
CSAK SAJÁT