Szankcionálnák George Simiont

Alexandru Muraru liberális képviselő szerdán kezdeményezte a képviselőházban George Simion fegyelmi szankcionálását a januári amerikai útja során tett megnyilvánulásai miatt, írja az Agerpres.

A házbizottsághoz benyújtott beadványában a politikus kifejtette, hogy a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének amerikai látogatása magán-, illetve pártjellegű volt, de Simion parlamenti tisztségével visszaélve azt a látszatot keltette, hogy hivatalos minőségben tartózkodik az Egyesült Államokban. Emellett az AUR elnöke félretájékoztatta a vendéglátóit Románia alkotmányos rendjéről: amerikai partnereinek egy olyan állítólagos „jelentést” mutatott be, amely szerint az országban államcsíny történt.

A liberális képviselő úgy véli, hogy ezek a megnyilvánulások túlmutatnak a parlamenti mentelmi jog által védett politikai véleménynyilvánításon, és ártanak Románia nemzetközi megítélésének, ezért a hatályos szabályok szerinti legsúlyosabb fegyelmi szankciók alkalmazását kéri a jogi bizottságtól.George Simion | Fotó: Facebook/George Simion

A beadványt a képviselőház házbizottsága továbbította a jogi bizottságnak, amelynek feladata az ügy kivizsgálása és jelentés készítése.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?