Saját pártjuk ellen indítottak pert az AUR parlamenti képviselői

Az Ilfov Megyei Törvényszék meghiusította azt a jogi próbálkozást, amellyel az AUR a pártfinanszírozásra vonatkozó szabályok megkerülésére tett kísérletet. A bíróság döntése megakadályozta, hogy a párt olyan összegekhez jusson hozzá, amelyeket korábban az Állandó Választási Hatóság (AEP) már jogszerűtlennek minősített – írja az 5news.ro.

A hatóság korábban több mint 2 millió eurónyi kampányköltség elszámolását utasította el, arra hivatkozva, hogy az AUR megsértette a vonatkozó jogszabályokat. Ezt követően George Simion pártelnök egy a bíróság számára nem ismeretlen jogi megoldással próbálkozott.

Fotó: George Simion Facebook-oldala

Az elképzelés szerint az AUR több parlamenti képviselője és egy szenátora pert indított a saját pártja ellen, azt állítva, hogy korábban kölcsönökkel finanszírozták a választási kampányt. A cél az volt, hogy a bíróság fizetésre kötelezze a pártot, amely így – végső soron állami támogatásokból – rendezhette volna a vitatott követeléseket, megkerülve az AEP ellenőrzési mechanizmusait.

A peres eljárásban érintettként Ramona Lovin, Dan Tănasă, Cristian Fabian Radu, Teodor Cosmin Iosub és Răzvan Daniel Biro képviselők, valamint Cristina Gabriella Dumitrescu szenátor neve szerepelt.

A bíróság azonban megállapította, hogy a követeléseknek nincs jogalapjuk, így sem fizetési kötelezettség, sem végrehajtás nem rendelhető el. Az eljárás ezzel lezárult.

Az 5news.ro értesülései szerint az ügyben tényleges hitelezőként nem a felsorolt parlamenti képviselők és a szenátor, hanem Maricel Păcuraru üzletember volt érintett, aki ellenőrzése alatt tartja a Realitatea médiacsoportot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?