Ne tévesszük össze a szuverenistákat Simionnal – A POT-elnök betámadta az AUR-vezért

Az elnökválasztás alkalmával még összefogtak, most viszont törés látszik a szuverenista vonalon az AUR és a POT között.

Anamaria Gavrilă, a POT elnöke betámadta az AUR párt vezérét a România TV egyik műsorában, azt mondta, hogy George Simiont nem szabad összetéveszteni a szuverenistákkal, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy nem találkozott még senkivel, aki azt mondaná, hogy George Simion betartaná az adott szavát.

Anamaria Gavrilă szerint Simion nem szavatartó ember | Fotó: Anamaria Gavrilă Facebook-oldala

A műsorban a hétvégi időközi választásokról volt szó, elsősorban azt firtatták, hogy a POT miért indított önálló főpolgármester-jelöltet, ahelyett, hogy beállna az AUR által támogatott, függetlenként induló Anca Alexandrescu mögé. Gavrilă közölte: pártját hivatalosan nem kérték fel, csak egy telefonos felkérést kapott erre vonatkozóan, de amúgy sem csatlakozott volna ehhez a választási szövetséghez, mert szerinte a televíziós műsorvezető nem képviseli a szuverenizmust, szociáldemokrata múltja okán a régi rendszert részét jelenti.

A POT, mint ismeretes, a színész George Burceát küldte versenybe Bukarest főpolgármesteri tisztségéért. A szuverenista vonalon jelöltette magát a Makaveli néven ismert, SOS Románia párthoz közeli Virgil Alexandru Zidaru is, de ő korábban visszalépett a George Simion AUR-ja által támogatott Alexandrescu javára.

Az időközi választások december 7-én lesznek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?