FRISSÍTVE – AUR-tüntetés a parlamentben: Csoma Botondot megfenyegették, Ludovic Orbant bántalmazták

Tüntetők a parlamentnél | Fotó: Agerpres

Tüntetést tartott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán a bukaresti parlament épületénél. Ugyanakkor több törvényhozó a szerdai plenáris ülés közben kiült a képviselőház tribünje elé, így tiltakozva több napirenden szereplő tervezet ellen.

A párt tagjainak egy része és több meghívottjuk a parlament épületének udvarán, a többi párttag és több AUR-szimpatizáns az udvaron kívül gyűlt össze. A tiltakozók román nemzeti zászlókat lengetnek és azt skandálták, hogy „Firea, tudd meg, mi nem adjuk el a gyermekeinket!”.

Az AUR elnöke, George Simion egy facebookos élő bejelentkezésben azt mondta, követelik, hogy vegyék le a képviselőház szerdai ülésének napirendjéről az Országos Gyermekmegfigyelő létrehozásáról szóló, végszavazásra váró törvénytervezetet. A politikus kijelentette, hogy a jogszabályjavaslat „nemzetellenes”, és azzal vádolta meg Gabriela Firea családügyi minisztert, hogy „el akarja adni Románia gyermekeit”.

A bukaresti csendőrség közlése szerint az AUR mindkét megmozdulása törvényellenes, és ezt a résztvevők tudomására hozták, de a tüntetők nem hagyták el a helyszínt.

Kiültek a képviselőház tribünje elé

Több törvényhozó a szerdai plenáris ülés közben kiült a képviselőház tribünje elé, így tiltakozva több napirenden szereplő tervezet ellen. Ciprian Şerban, a képviselőház alelnöke állva nyitotta meg a plenáris ülést. Az ülésvezető bejelentette, hogy a városi mobilitásról szóló tervezetet nem bocsátják vita alá, hanem áttérnek egyenesen a szavazásra, és felszólította George Simion AUR-elnököt, hogy foglalja el a helyét.

George Simion követelte, hogy bocsássák szavazásra a napirendet, illetve töröljék napirendről az ott szereplő tervezeteket. Felrótta ugyanakkor, hogy egyes képviselőtársai azt állították róla, hogy be van kábítószerezve.

„Nem, nem kábítószereztem, ma sem, és máskor sem, Pavel Popescu úr. Önök a szabályzatot megszegve tartják az üléseket, és sértegetnek minket. Mit várnak el tőlünk? Hogy tartsuk be a szabályokat, és beszéljünk szépen, amikor sértegetnek?” – mondta Simion. Az AUR elnöke követelte ugyanakkor, hogy Marcel Ciolacu képviselőházi elnök is legyen jelen az ülésen.

Csoma Botondot megfenyegették, Ludovic Orbant bántalmazták

Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője azt nyilatkozta az Agerpresnek, hogy az AUR-szimpatizánsok kifütyülték, sőt megfenyegették, amikor a törvényhozás épületéhez érkezett.

„Gyalog járok a parlamentbe. Az Izvor utcán jöttem, az épület felőli oldalon, a járdán, és amikor ideértem, a csendőrök azt mondták, hogy nem használhatom az első bejáratot, így a következőhöz tartottam, miközben áthaladtam a tüntetők tömegén. Kifütyültek és meg is fenyegettek, de nem bántottak. Azt kiáltották: »Kapjátok el a torkát!« Biztos felismertek, ha azt kiabálták, hogy »Kifelé az RMDSZ-szel!«. A bejárat felé tartottam, amikor lépéseket hallottam magam mögött, többen szaladtak utánam, de a rendőrök megállították őket. Megengedhetetlen, ami történt” – mondta Csoma Botond.

Az RMDSZ-es frakcióvezető szerint „ezeket az embereket félrevezeti egy szélsőséges és sovén párt, az AUR”, aminek a végén akár „a náci Németországban történtekhez jutunk”. Csoma Botond hangsúlyozta: nem fél gyalog járni és beszédbe elegyedni az utca emberével, de a tüntetőkről azt mondta, hogy „az AUR által felbujtott és átvert emberek” és semmi sem igaz abból, amit az AUR állít a parlamentben szerdán szavazásra bocsátott törvényekkel kapcsolatban. „Úgy hallottam, hogy voltak kollégák – mint Ludovic Orban –, akiket inzultáltak. Engem nem bántottak, de biztos vagyok benne, hogy ha nem lettek volna jelen a csendőrök, velem is lökdösődtek volna, talán meg is ütnek” – nyilatkozta a képviselő, értetlenül állva a történtek előtt. „Végső soron, ez egy törvénytelen tüntetés, nem is értem, hogy tarthatták meg” – jegyezte meg.

Az RMDSZ frakcióvezetője figyelmeztetett, hogy az ilyen jellegű tüntetések elfajulhatnak, ezért szerinte a parlament házbizottságában meg kell vitatni a szerdai incidenseket és a megelőzésüket szolgáló biztonsági intézkedéseket. „Nem hiszem, hogy teljes mértékben korlátozni kellene a bejutást a parlamentbe, (...) nem kell elválasztani minket a polgároktól. De bizonyos biztonsági intézkedéseket be kell vezetnünk” – jelentette ki. George Simion és párttársai bujttatták fel a tüntetőket | Fotó: Agerpres

Ludovic Orban ex-miniszterelnök, jelenleg független parlamenti képviselő szerdán arról számolt be az alsóház plénumában, hogy a csendőrök nem engedték be a honatyáknak fenntartott bejáraton, és amikor egy kerülőúton a szenátuson keresztül próbált bejutni az épületbe, bántalmazták az AUR tüntetésének résztvevői. „Nem kívánom senkinek sem, ami velem történt. Leköptek, szidalmaztak, többször meglöktek, megütöttek, megkönyököltek és belém rúgtak” - jelentette ki a politikus, aki szerint a tüntetők között elvegyült AUR-os törvényhozók uszították a „hivatásos verőlegényeket” ellene. Hozzátette, hogy a történtekről videofelvétel is készült.

„Ez nem demokrácia, nem így kell kiállni a nézeteinkért. Nem úgy kell kiállni, hogy csavargókat, semmirekellőket és bunyósokat verbuválva megtámadjuk azokat, akiknek más a véleményük. Ma én jártam meg, holnap bármelyik eltérő véleményű polgár megjárhatja” – fogalmazott Orban. Korábban a volt kormányfő egy sajtótájékoztatón is be akart számolni a bántalmazásáról, de váratlanul megjelent Dan Tanasă, az AUR képviselője, aki nem hagyta őt beszélni. Az AUR tagja hazugsággal vádolta Orbant, és tagadta, hogy pártja törvényhozói hergelték ellene a tüntetőket.

A bukaresti csendőrség tájékoztatása szerint Ludovic Orbant „verbálisan bántalmazták és kifütyülték” szerdán az AUR által szervezett tüntetés résztvevői, a tettesek azonosítása folyamatban van.

(Nyitókép: Agerpres)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?