Előválasztást és rangsorolást tartottak a szilágysági Kárásztelken

Az eseményen 478 személy vett részt, a jelenlévők bizalmat szavaztak a jelenlegi RMDSZ-es polgármesternek, Faluvégi Ferencnek, és felállították a tanácsosjelöltek sorrendjét. A helyi szervezet prioritása többnyire az oktatás támogatása, hogy a gyerekek megfelelő körülmények között tanulhassanak.

Az RMDSZ kárásztelki szervezete az utolsó tisztújítást 2020. február 9-én tartotta. Ennek eredményeként megalakult a 29 HKT tagból álló csapat, amely az eddigiekhez képest a legnépesebb választmány. Az eltelt időszakban ezek a személyek munkájukkal a kárászteleki közélet „motorjává” váltak – mondta a polgármester.

A választmány a közösségi események szervezésébe aktív szerepet vállalt, és dolgozott a megfogalmazott célok eléréséért. „Az RMDSZ kárászteleki női szervezete is új erőt adott a helyi szervezetnek, valamint 2022-ben a KIET (Kárásztelki Ifjúsági Egyeztetési Tanács) megalakulásával kiegészült a csapat” – tette hozzá Faluvégi Ferenc.

Fotó: Kárásztelek/Facebook

A világjárvány ellenére a szervezet aktívan tevékenykedett, az elmúlt négy évben Farsangi mulatságot, Búza-összeöntést, jótékonysági céllal Szüreti fesztivált, Adventi várakozást, Falunapokat, Öreg fiúk focikupát, Családi majálist szerveztek. Évente megemlékeztek március 15-éről, és a rézfúvósok, a Karaszfanband, rendszeresen erősítette a megyei rendezvényt, a Zilahi Magyar Napokat.

„A politikai tevékenységet is több-kevesebb sikerrel elvégeztük. A 2020-as helyhatósági választásokat előkészítő előválasztások nem voltak teljesen feszültségmentesek, de az elmúlt idő azt mutatja, hogy a csapatban volt annyi ráció, hogy egyben tudott maradni” – ismertette a polgármester.

Faluvégi Ferenc szerint el kellene gondolkodni azon, hogyan tudják hatékonyan bekapcsolni a roma kisebbség egy részét a kommunikációba, hogy érezzék: „a szövetség ernyője alá beférnek ők is”. Mint mondta, az önkormányzati munka az RMDSZ munkája, hiszen többséget képviselnek az önkormányzatban. Prioritásuk többnyire a helyi oktatás támogatása, hogy a gyerekek megfelelő körülmények között tanulhassanak. 2020 októberében, a járvány idején saját költségvetésből minden diáknak táblagépet, a tanároknak laptopot vásároltak, valamint egy két évre szóló internet-hozzáférést, hogy zökkenőmentes és eredményes legyen az online oktatás. A helyi óvodának faraktárat építettek, új födémet helyeztek a domoszlói iskolára, amit gyermekhiány miatt már csak közösségi célokra használnak.

Az iskola | A szerző felvétele

Az Országos Befektetési Alapon (CNI) keresztül sportcsarnoka lesz Kárászteleknek – mondta nagy örömmel a polgármester. Az egykori fejlesztési miniszter, Cseke Attila és a TIM cég aláírta a kivitelezési szerződést, az engedélyeztetési folyamat lezárult, „csak sajnos Cseke Attila miniszter már nincs a minisztériumban, hogy kiadja a parancsot a munkálatok elkezdésére”. Az önkormányzat és az iskolaigazgató jó kapcsolatának, kitartó munkájuknak köszönhetően a kárászteleki diákok, óvodások idéntől meleg étel programba részesülnek. „Mindez azért, mert van RMDSZ, és jó helyen, jó képviselőink vannak” – zárta a polgármester.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?