Sikeresen védekeznek Tusnádfürdőn a medvék ellen – tavaly augusztus óta egy sem volt a városban

Tavaly augusztus óta nem láttak medvét Tusnádfürdőn, mondta el a Maszol megkeresésére Butyka Zsolt, a fürdőváros polgármestere. Hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy nincsenek medvék a környező erdőkben, annál is inkább, hogy a terület egy természetes átjáró számukra.

„Következetes, kitartó munkával elértük, hogy a városba nem járnak be a medvék. Az utolsó riasztás tavaly augusztusban volt, és az elmúlt esztendőben összesen hatszor volt medveriasztás, ahhoz képest hogy 2021-ben 230 volt” – részletezte a polgármester.

Nem teszik ki a medvecsalogató csokis kiflit a turisták

Az önkormányzat szakértőkre támaszkodott, hogy távol tartsák a nagyvadakat a városból, a Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai szervezetének, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem munkatársait vonták be. Ez egy lassú folyamat, de látszanak az eredmények. Lehet, hogy éppen holnap újra betéved Tusnádfürdőre egy medve, de ez már nem jelent mindennapos problémát a helybelieknek, az odalátogató turistáknak, mutatott rá Butyka Zsolt.

Fotók: WWF RomániaFelidézte, tulajdonképpen három évvel ezelőtt hangolták össze az óvintézkedéseket, akkor azzal kezdték, hogy feltérképezték a problémákat. Beazonosították, hol vannak a város területén elhanyagolt gyümölcsfák, melyekről soha senki nem szedi le a termést, de rájár a medve. Arra is figyeltek, hova teszik ki délután a turisták a csokis kiflit, hogy este a szálloda teraszáról zavartalanul tudják fényképezni, filmezni a nagyvadat.

Munkacsoportot hoztak létre, biológus gyűjti rendszeresen a környező erdőkben a szőr- és székletmintákat, hogy be tudják azonosítani, melyek az „átutazó” és a ott élő medvék, figyelik a nagyvadak mozgását, ha úgy ítélik, szükség van rá, azonnal meghozzák az óvintézkedéseket. Három év alatt felszámolták az elhanyagolt gyümölcsösöket, a gyümölcsfák helyére díszfákat ültettek, megszüntették a bozótosokat, ahol a medvék elrejtőzhettek, és a város minden oszlopra szerelt szemetesét naponta reggel és délután is kiürítik, hogy ne vonzzák a kukázó medvéket.

Medvebiztos kukákat helyeznek ki

A napokban megérkeztek a Szlovákiában gyártott és tesztelt medvebiztos hulladéktárolók, melyeket a WWF Románia Biztonság az embereknek – védelem a medvéknek elnevezésű kísérleti programjának keretében 57 ezer lejért vásárolt az önkormányzat. Tíz kisebb szemeteskukát az oszlopokra szerelnek fel, három nagyobbat a lakónegyedekben helyeznek ki a tervek szerint május közepén. Addig tájékoztatják a lakókat és a turistákat a kukák helyes használatáról, hiszen amint Butyka Zsolt mondta, „hiába medvebiztos a kuka, a fedelét kitámasztják egy pillepalackkal”. Lengyelországban és Szlovákiában már kipróbálták ezeket a szemeteseket, „reméljük, a mi medvéink sem okosabbak”, mondta a polgármester. Kifejtette, ha a kukák egy félév alatt beválnak, a város minden szemetesét ilyen típusúra cserélik le.A kísérleti program koordinátora, Imecs István biológus az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy tavaly egy tusnádfürdői tudományos konferencián a szlovákiai Tátrai Nemzeti Park képviselője mutatta be a medvebiztos kukák több modelljét, amelyek már bizonyították hatékonyságukat. A szakember közlése szerint Szlovákiában már több száz ilyen hulladéktárolót helyeztek el a nemzeti parkban és a környező településeken.

A biológus emlékeztetett arra, hogy a tusnádfürdői önkormányzat 2016-ban is vásárolt néhány medvebiztos hulladéktárolót, de ezek nem bizonyultak hatékonynak.

Újabb medve kapott videónyakörvet – rögzítik azt is, ha valaki etetni próbálja

A WWF ugyanakkor a napokban arról számolt be, hogy az ember-medve együttélési kísérleti projekt keretében április utolsó napján befogtak és bevontak a megfigyelési programba egy olyan medvét, amelyet a helyiek vagy a Szent Anna-tóhoz vezető úton járó turisták már ismernek. A medve gyakran megjelenik a környéken, és viselkedése azt tükrözi, hogy hozzászokott az emberek jelenlétéhez, a könnyű táplálékforrással társítja őket. Ez a medve is videónyakörvet kapott, így fontos információkkal szolgál táplálkozási szokásairól és mozgásáról, de arról is, hogy kik szegik meg a szabályokat azzal, hogy megközelítik, vagy etetni próbálják.
„Ennek a példánynak a bevezetése a megfigyelési programba nagy jelentőséggel bír. Egyrészt a adatokat fog szolgáltatni a medve útvonaláról és szokásairól, kiegészítve a szakértők által a területen már összegyűjtött adathalmazt, másrészt hozzá fog járulni a turisták neveléséhez és fegyelmezéséhez, mivel a nyakában lévő videokamera folyamatosan filmez, elrettentve azokat, akik a törvény megszegésére csábulnak, amikor megpróbálják megetetni vagy megközelíteni” – írja a WWF közleményében.

„A medve nyakában levő kamera által rögzített képeket a hatóságok bizonyítékként használhatják a hatályos szabályok megsértéséből eredő szankciók alkalmazásához. Ez az akció egy újabb lépés annak a célunknak az elérésében, hogy Tusnádfürdő legyen az első medve-okos város Romániában” – mondta Cristian-Remus Papp, a WWF Románia vadvédelmi osztályának koordinátora.
A WWF Románia által javasolt és a helyi hatóságokkal partnerségben megvalósított Tusnádfürdő „Biztonság az embereknek – védelem a medvéknek” elnevezésű kísérleti projekt 2022. november 1-jén indult, és sikeres megoldásnak bizonyul, már most modellként szolgál más, az ember és medve békés együttélésére megoldást kereső projektek számára, szögezi le a civil szervezet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?