FRISSÍTVE – Rafila: az első intézkedés a szabadtéri maszkviselés megszüntetése lesz

FRISSÍTVE: Alexandru Rafila egészségügyi miniszter hétfőn emlékeztetett, Románia túl van az ötödik járványhullámon. A miniszter azt is bejelentette, hogy az enyhítő intézkedéseket fokozatosan vezetik majd be: az első a szabadtéri maszkviselés megszüntetése lesz.

„Azt szeretném, hogy a húsvéti ünnepekkor ne legyenek korlátozások Romániában” – mondta a tárcavezető.

Úgy gondolja, a következő három hétben az új esetek száma továbbcsökken. „A cél az lenne, hogy az intenzív osztályok kihasználtságát 50 százalék alá, azaz 900 eset alá csökkentsük. A következő három hétben valószínűleg már csak három számjegyű napi új esetet azonosítanak” – magyarázta Rafila.

Fotó: Gábos Albin

Az egészségügyi miniszter hozzátette, az omikron törzs már dominánssá vált Romániában, hiszen a szekvenált minták 95 százalékában kimutatható a variáns. Nyomatékosította, az ország jól átvészelte ezt a járványhullámot.

Rafila kijelentette, az enyhítéseket fokozatosan vezetik be, és „az első intézkedés a szabadtéri maszkviselés megszüntetésére vonatkozik. Arra a kérdésre, hogy mikor fogadják el ezeket, a miniszter azt felelte: „Azt szeretném, hogy a húsvéti ünnepekkor ne legyenek korlátozások Romániában”.

Ugyanakkor a tárcavezető nem tartja valószínűnek, hogy hatodik hulláma is lesz a koronavírus-járványnak.

Arról is beszámolt, hogy Romániában a koronavírus omikron-változatának BA.2-es alvariánsát mindössze 13 esetben mutatták ki, így hatóságok nem számolnak a járvány hatodik hullámával. Emlékeztetett arra, hogy az oltások és a betegségből való kigyógyulás eredményeként kialakulhatott már a lakossági immunitás is, bár erről csak kevés vizsgálat született még.

Hozzátette, az elvégzett génszekvenálások alapján a Covid-megbetegedések 95 százalékát a koronavírus omikron-variánsa okozza. Alexandru Rafila közlése szerint a fertőzéses esetek száma továbbra is csökken, akárcsak az elvégzett tesztek pozitivitási aránya és a halálesetek száma. Stabil, illetve csak enyhén mérséklődik viszont az intenzív terápián ápolt Covid-betegek száma, amely napi 1100 körül stagnál.

Rafila azt is elmondta, hogy az elmúlt héten 0,77 volt a vírus reprodukciós rátája, tehát jó esély van rá, hogy három hét múlva ezer alá esik a fertőzéses esetek napi száma.

A tárcavezető a háziorvosokra bízná a koronavírus elleni oltást

Az egészségügyi miniszter felvetette azt a lehetőséget, hogy a lakosság – beleértve a veszélyeztetett kategóriákat – a jövőben a háziorvosi rendelőkben kapja meg évente a koronavírus elleni oltást.

Sajtótájékoztatóján a tárcavezető elmondta: a minisztérium központok kialakítását tervezi a koronavírusos fertőzésen átesett és maradandó egészségkárosodást elszenvedett betegek kezelésére.

Újságírói kérdésre kifejtette, hogy a minisztériumot is foglalkoztatja az egy kórházi betegre jutó napi élelmezési költség alacsony összege. Emlékeztetett arra, hogy ezt az összeget a kórházak saját forrásokból kipótolhatják, de erre most a közüzemi költségeik megnövekedése miatt már csak korlátozott lehetőségük van. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?