Rafila visszább vett: Óvatosan, de felkészülnek a korlátozások feloldására

Fotó: Agerpres

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján közölte, Románia „óvatosan” ugyan, de készül a korlátozások feloldására. A tárcavezető szerint óvatosságra van szükség a döntések meghozatalakor, hogy az enyhítések után ne terheljék túl a kórházakat, emellett megakadályozzák a halálesetek számának növekedését is.

Rafila azt is elmondta, hogy nem lehet megnyugodni, amíg az intenzív osztályra súlyos állapotban felvett betegek száma nem mutat csökkenő tendenciát.

Mint arról korábban beszámoltunk, Vass Levente egészségügyi államtitkár szerint a miniszter múlt héten politikai nyilatkozatot tett szakmai helyett, amikor a márciusi enyhítésekről beszélt. Hozzátette: kétszeresen is kockázatos olyan becslésekbe bocsátkozni, amely megmondhatja, hogyan zajlik le a koronavírus-járvány jelenleg tartó ötödik hulláma. „Sokkal jobb lenne, ha kivárnánk és a számok csökkenése, a járványügyi hullám aljára kerülve gondolkodnánk a feloldásokról”– magyarázta az államtitkár.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?