Radikális döntés: Háromszéken többé nem viszik el a lebomló hulladékot

Sok háromszékit meglepetésként ért ezen a héten, hogy hiába helyezte ki kapuja elé a szemeteskukát, annak tartalmát nem szállították el. Bár – ahogyan arról beszámoltunk – a TEGA regionális köztisztasági vállalat múlt hónapban közölte, hogy a vidéki településekről többé nem szállítanak el lebomló hulladékot, az információ nem mindenkihez jutott el, ezért számos felháborodott ügyfél panaszkodott, hogy nem szállították el a szemetét. 

„A közösségi médiában sokan írták, hogy «mindjárt semmit sem lehet a háztartási szemétbe rakni», és kijelentésük nem áll távol a valóságtól”, mutatott rá Máthé László. A köztisztasági vállalat igazgatója szerint az EU környezetvédelmi rendelkezései és hazai törvények azt diktálják, hogy minél kevesebb anyagból legyen konkrét szemét, amit lerakóra kell elhelyezni és csak az évszázadok bomlik le. Az intézkedéssel azt szeretnék megelőzni, hogy jelentős mértékben kelljen drágítani a szemétszállítási díjat.

A vidéki hulladék jelentős része komposztálható

Szeptembertől a TEGA radikálisan jár el azon vidéki lakosok esetében, akik nagy mennyiségű lebomló hulladékot dobnak a háztartási hulladéknak fenntartott konténerbe. Ágakkal, növényszárakkal, levelekkel, fűnyesedékkel telerakott kukák maradtak a hét elején a kapuk előtt, hívta fel a figyelmet Máthé László. Leszögezte: a 2020/181-es törvény egyértelműen kimondja, hogy a háztartási hulladékba nem kerülhet lebomló anyag!

Senkinek sem maradt ott a szemete egy banánhéj vagy egy elhervadt virágcsokor miatt, viszont el szeretnénk érni, hogy ne kerüljenek háztartási hulladékba az ágak, levelek, kórók, levágott fű és kerti hulladék, amit magánházaknál komposztálni lehet, szögezte le az igazgató.

Fotó: TEGA

Magyarázata szerint idén a lécfalvi lerakóba kerülő minden tonna háztartási hulladékra 80 lej adót fizet a köztisztasági vállalat ám ez az összeg duplája lesz, 160 lej. Másrészt tavalyhoz képest idén havonta 100 tonnával több volt a háztartási hulladék, aminek jelentős részét az ágak, fű, hullásalma, falevelek, kórók teszik ki ebben az időszakban.

Ha továbbra is ilyen nagy mennyiségű hulladék kerül a lerakóba, akkor a köztisztasági vállalat jövőre 50 százalékkal kellene megemelje a szemétszállítási díjat, amit el szeretnének kerülni. Máthé László szerint idén tonnánként 247 lejes lerakási díjat fizetett és havonta megközelítőleg 2800 tonna szemetet helyeznek el a lécfalvi lerakóban, ami havonta közel 700 000 lejes kiadást jelent. A jövő évi lerakási díjjal és a jelenlegi hulladék mennyiséggel számolva viszont kiadásuk el fogja érni a havi 1 millió lejt is. Emiatt kérik a vidékieket, hogy a lebomló hulladékot komposztálják, és csak a háztartási hulladékot rakják a kukákba.

Mi kerülhet a háztartási hulladékba?

A TEGA igazgatója szerint a háztartási, azaz vegyes szemétbe kerülhetnek a szennyezett műanyagok, például olajos palackok, a használt személyi tisztasági termékek, mint a pelenkák, betétek, nedves törlőkendők, a textil hulladékok, a polisztirén csomagolóanyagok, az élelmiszerek csomagolóanyagjai, mint a műanyag levesestál vagy a habosított anyagból készült élelmiszerdoboz és a kozmetikumok csomagolása.

Mikóújfalu önkormányzata lakosai segítségére siet

A felháborodott panaszokat tapasztalva Demeter Ferenc, a háromszéki Mikóújfalu polgármestere arra kérte falusfeleit, hogy akinek a szemete otthon maradt, az ne vigye mezőre vagy patak mellé. „Tudom meleg jön, és büdös, de kérem ne dobjuk el a természetbe”, fogalmaz az elöljáró, aki otthoni komposztálásra biztat.

Demeter Ferenc emlékeztet, hogy a köztisztasági vállalat 2 hónapja hirdeti, hogy szeptember 1-től nem fogja elvinni a lebomló hulladékot. Ezen a héten a vállalat dolgozói ahol faágat, füvet, falevelet, burjánt láttak a kukában, szóltak a lakóknak, hogy azt vegyék ki. Aki ezt megtette, annak elszállították a háztartási hulladékot. A polgármester arra mutat rá, hogy ha nem sikerül csökkenteni a szemétlerakóba szállított hulladék mennyiségét, akkor jövő év január 1-től akár 50 százalékkal is megemelkedhet a szemétszállítási díj.

Demeter Ferenc ugyanakkor két megoldási lehetőséget kínált a mikóújfalusiaknak. Emlékeztetett, hogy akinek nincs kertje, hogy ott tárolja a lebomló hulladékot, az beleteheti a TEGA által forgalmazott fekete zsákba és azt elszállítják. Másrészt bejelentette, hogy a mikóújfalusi polgármesteri hivatal vállalja, hogy jövő évben minden igénylőt ellát komposztáló edénnyel, ahol tárolni és komposztálni lehet a lebomló hulladékot. „Közös erőfeszítéssel a szemétdíj továbbra is megfizethető lesz és a szemét is a helyére kerül”, fogalmaz az elöljáró.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?