banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Pusztuló örökség: az összedőlés határán áll a Fehér megyei Szásznagyvesszős evangélikus temploma

Az összedőlés határán áll a Fehér megyei Szásznagyvesszős (Veseuş) evangélikus temploma, számolt be a szomorú állapotról szóló riportjában az Agerpres. A Kis-Küküllő mentén négy evangélikus hajlék tanúskodik arról, hogy egykor itt szépszámú szász közösség élt, melynek utolsó tagjai az 1989-es rendszeráltást követően vándoroltak ki rokonaik után.

Szépmező (Șona), Bolkács (Bălcaciu), Zsidve (Jidvei) és Szásznagyvesszős közül az első három településen viszonylag jó állapotban megmaradtak az egyházi műemlék épületek, amelyeket az elszármazottak az általuk létrehozott egyesületeken keresztül igyekeznek rendben tartani. Kevésbé szerencsés helyzetben van a 16. század legelején épült szásznagyvesszősi templom és a hozzá tartozó 18. századi épületrészek. Amellett, hogy omladoznak, vandál kezek és tolvajok áldozatai is – erről meggyőződhet bárki, aki akadálytalanul, a tárva-nyitva hagyott ajtón keresztül belép a hajléka, mondta Matei Drîmbărean, a Fehér Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője. Elmondta, ez van a legrosszabb állapotban a Fehér megyében hátrahagyott, üresen maradt evangélikus templomok közül, s bár szerepel a műemlékek listáján, érdemi lépés nem történt a megőrzése vagy felújítása érdekében.

Fotók: Agerpres

A gótikus stílusban épült templomhajú 1504-ből származik, majd 1794-ben barokk stílusúvá alakították át. A harang- és kaputornyot 1825-ben építették mellé.

A pusztulás képei

A dombon fekvő egykori egyházi komplexumot benőtte a növényzet, és ami egykor a templomkert volt, ma már a kóborkutyák helye. Semmi jele annak, hogy bárki is törődne ezzel a történelmi műemlékkel – jegyzi meg riportjában az Agerpres.

A templomba bárki bejuthat, ezt bizonyítják a padlón hagyott csomagolóanyagok, üdítős és alkoholos üvegek maradványai. Ugyanis a bejárat, egy pompás faragott faajtó még mindig tárva-nyitva áll. Az oltár feletti mennyezet már beomlott, a tetőszerkezet látható. Hasonlóan rossz állapotban van a templomhajó, amelynek falain hatalmas repedések tátongnak, csakúgy, mint a harangtornyon, amelyből már potyognak a téglák.

A templom melletti temetőben lévő sírokat is benőtte növényzet. A sírkövek egy része kidőlt, és az eltemetettek nevét csak néhány esetben lehet megfejteni. A hantok közül csak kettő tűnik úgy, mintha valamennyire rendben tartanák, valószínűleg az elhunytak leszármazottai fizettek egy helybélinek, hogy ezt megtegye.

Az érdektelenség

Adrian Dahinten szászsebesi evangélikus lelkész 2009 óta szolgál a Kis-Küküllő völgyében maradt szász templomokban. Ő szintén azt mondja, hogy „szomorú a helyzet” Szásznagyvesszősön.

Szerinte a helyi történelmi egyház állapotának fő oka a gyülekezeti tagok hiánya és az innen kivándorolt szászok érdektelensége, akiknek nincs németországi egyesületük, és nem tartják egymással a kapcsolatot.

„Ezekben a falvakban már nincsenek plébániák. Azok a szászok, akik Szásznagyvesszősön éltek, mind elmentek Németországba. Sajnos, ellentétben a szépmezői szászokkal, ők nem alakítottak egyesületet Németországban, szétszóródtak, már nem találkoznak. A más falvakban, például a Szépmezőn élőknek, illetve az innen elszármazottaknak vannak egyesületeik, és ezek sokat segítenek nekünk örökségünk megőrzésében. De Szásznagyvesszősön egyáltalán nincs semmi. Ahol még vannak plébániáink, vagy vannak szervezeteink Németországban, ott sikerül fenntartani, de sajnos, ahol nincs senki és nincs támogatás, ott nincsenek forrásaink, amiket felhasználhatnánk az épületek karbantartására” – mondta Adrian Dahinten az Agerpres megkeresésére. Hozzátette, hogy megpróbálta felvenni a kapcsolatot a Németországban letelepedett szásznagyvesszősi szászokkal, de nem járt sikerrel.

Már azt sem tudni, mikor volt itt istentisztelet

Ami a temetőt illeti, a lelkész tudatta, hogy a szász hagyomány szerint minden leszármazott kötelessége gondozni a családi sírt, de itt már nincsenek szászok, nem is tudni, merre kerültek el, ezért vált a temető elhagyatottá.

Adrian Dahinten 2004 óta szolgál Szászsebesen – és immár tizenöt éve a Kis-Küküllő menti falvakban is –, de nem tudta megmondani, mikor tartották az utolsó istentiszteletet a szásznagyvesszői evangélikus templomban. „Annyi bizonyos, hogy 2009 óta pap nem tartott itt istentiszteletet, mivel nem volt kinek” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy van-e lehetőség a műemlék megmentésére fordítható források felkutatására, mint ahogy számtalan más esetben is történt, a lelkész közölte, hogy a szászsebesi egyházmegyében több mint 50 templom van, és nem lehet mindegyikre projekteket készíteni.

Ami a helyi önkormányzatot illeti, a Zsidve (Jidvei) városháza nem érintett, mert Alin Trif polgármester szerint a templom és az épületegyüttes és a látszólag karbantartott plébánia nem az önkormányzat tulajdonában van. Az Agerpres ugyanakkor megjegyezte, a városházához hasonlóan a helybélieknek sem jutott eszébe, hogy legalább a templomkertet vagy a temetőt rendbe tegyék.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?