Pro Szent Anna Egyesület: ne etessük az út szélén „kolduló” medvéket

A Pro Szent Anna Egyesület ismételten felszólítja a lakosságot és a kirándulókat, hogy ne etessék az út szélén kóborló medvéket a Szent Anna-tóhoz vezető út mentén. A szervezet nyomatékosítja, hogy a turisták ezzel több kárt okoznak a medvéknek, mintha nem etetnék egyáltalán, és még önmagukat is veszélybe sodorják.

Dósa Elek Levente egyesületi elnök az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a tóhoz Bálványosfürdőn át vezető útszakasz mentén jelenleg öt fiatal medve bukkan fel rendszeresen, amelyek már hozzászoktak a „kolduláshoz”, mivel az arra járók gyakran megállnak és sajnálatból vagy éppen azért, hogy lefényképezhessék az állatokat, ételmaradékot, gyümölcsöt dobnak nekik. Az egyesület vezetője szerint azonban ez felelőtlen magatartás a turisták részéről.

Az egyesületi elnök hangsúlyozta, hogy a vadállatot nem kell megsajnálni és ezért etetni őket, mert azok éppen azért vadak, mert meg tudják szerezni maguknak a betevőt. Ha pedig bajuk esik, akkor a vadőrök sietnek a segítségükre. Hozzátette, ezek a medvék már kitapasztalták, hogy az emberek sajnálatára alapozhatnak, amikor az út mellett mélabúsan üldögélnek, mert szinte biztos, hogy kapnak enni. „A medvének azon kívül, hogy szaporodjon, egyetlen fontos célja van: jóllakni. Intelligens állatok, amelyek gyorsan alkalmazkodnak mindenféle körülményhez, és hamar megtanulják, miként tudnak minél több és táplálóbb eledelre szert tenni” – mutatott rá a Pro Szent Anna Egyesület elnöke.Fotó: Dósa Elek Levente

Azt is elmondta, hogy az etetéssel az emberek a medvék azon természetes ösztönét ölik ki, hogy a vadonban megszerezzék maguknak az élelmet. Ha megszokják az emberek által kínált táplálékot, ezt fogják keresni a lakott terülteken, amikor már nem kapnak az út mellett. Ugyanakkor mivel nem vadásznak, megszokják az ember jelenlétét, és ekkor válnak veszélyessé az emberre nézve. Az elszállításuk nem megoldás, hiszen máshol is az ember közelségét fogják keresni. A másik lehetőség, hogy medverezervátumba kerülnek vagy kilövik őket. „Ha etetjük őket, akkor nem teszünk mást, mint nyomorúságos életre ítéljük őket” – fogalmazott Dósa Elek Levente.

Rámutatott: a medvék csak látszatra olyan aranyosak, ők még mindig az emberre veszélyes vadállatok. Történt már támadás, volt, hogy az állat kárt tett az autóban, ezt bizonyítják az úton talált kaucsuk- és karosszériadarabok is. Az egyesületi elnök felháborítónak tartja, hogy vannak, akik ki is szállnak az autóból és két-három méterre meg is közelítik az éppen falatozó medvét, csak azért, hogy lefényképezzék, sőt sokszor még szelfiznek is velük. „Amikor ilyesminek voltam szemtanúja, nagyon csúnyán ráordítottam ezekre a személyekre, de a saját érdekükben tettem. Súlyos büntetéseket róhatnának ki rájuk” – mondta az egyesület elnöke.

Hozzátette, fennáll annak a veszélye, hogy az út szélén kolduló medvék megjelennek a Szent Anna-tó partján, és ez még több veszélyt jelent. A tó környékén ugyanis más medvék élnek, amelyek szintén megközelítik a turisták által látogatott részeket, ilyenkor pedig az egyesület munkatársainak rendkívül veszélyes feladata elkergetni őket, hogy a turisták épségét biztosítsák.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?