Pityókatermesztés Hargita megyében: a terméshozamot rontotta a száraz nyár

Hargita megyében az idei krumplitermés összességében jónak mondható, azonban a nyári csapadékhiány és a hőség hatása érezhető volt, ezért a gazdák eltérően értékelik az eredményeket.

A nagyobb gazdálkodók kimagasló, akár 40 tonnás hektáronkénti hozamot is elértek, az átlag mégis csupán 22 tonna körül alakult. Ugyanakkor abban mindegyik termelő egyetért, hogy az alacsony felvásárlási árak és a növekvő költségek, mint az üzemanyag, a műtrágya és munkaerődíjak jelentős kihívások elé állítják a termelőket, különösen a kistermelők vannak nehéz helyzetben, akik nehezen tudnak megfelelni a piaci elvárásoknak.

Illusztráció: Pixabay

Bár a betakarítás még tart, az eddigi adatok alapján elfogadható terméseredmények születtek. A nagytermelők és a kistermelők között azonban jelentős különbségek mutatkoznak. Az időjárás is felemásra sikeredett, míg a tavasz kedvező volt a burgonya számára, a nyári hőség sok helyen visszavetette a terméshozamokat.

Az öntözött területeken jobb volt a termés, de mégsem elég

Keresztes Vencel, a Burgabotek Mezőgazdasági Társulás vezetője elmondta, hogy bár tavasszal kedvezően indultak a munkálatok, a júliusi hőség jelentősen csökkentette a terméseredményeket. Az öntözött területeken valamivel jobban teljesítettek, de még ott sem sikerült a várt eredményeket hozni. Az ideálisnak számító 30 tonnás hozam helyett az átlag mindössze 25 tonna lett hektáronként. A társulás 100 hektáros területéből 40 hektárt öntöznek, ahol 30 tonna feletti hozamot értek el, de a nem öntözött földeken csak 20-22 tonna termett hektáronként. Az értékesítési árak a tavalyi szinten maradtak, 1,50–1,60 lej kilogrammonként, ám Keresztes szerint ez nem elég a költségek fedezésére, legalább 1,80-2 lejre lenne szükség. A raktározási költségek is tovább növelik a kiadásokat, így decemberre már biztosan el kellene érni a 2 lejes kilogrammonkénti árat.

Fotó: Pexels

A csíkverebesi Molnár Gyárfás kisgazda is a nyári hőség hatásait emelte ki. Szerinte az idei hozam 30 százalékkal maradt el a tavalyihoz képest, ami főleg a vízhiánynak tudható be. A gumók kisebbek lettek, mert amikor a burgonya növekedni kezdett, nem volt elég eső.

Csökkenő termőterület, alacsony árak

Romfeld Zsolt, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője elmondta, hogy az idei burgonyatermés összességében elfogadható, azonban a nyári szárazság sok gazdánál rontotta a kilátásokat. A nagyobb termelők, akik modern technológiával dolgoznak, akár 40 tonnás termést is elértek hektáronként, de az átlagos hozam 22 tonna lett. A burgonya értékesítési ára jelentős probléma a gazdák számára, mivel az 1,20–1,50 lejes piaci ár nem fedezi a megnövekedett költségeket. Az ipari burgonya esetében még alacsonyabb, mindössze 1,10 lej körüli áron lehet értékesíteni, ami szintén gondot okoz a gazdálkodóknak.

A megye krumplirmelő területe évről évre csökken, idén már csak 6000 hektáron termeltek burgonyát, ebből 4500 hektárt kereskedelmi céllal. A csökkenés mögött több tényező is áll, mint a munkaerőhiány, a kereslet változékonysága, és a nagyobb gazdaságok előretörése. A kisebb gazdák nehezebben tudnak versenyezni, és sokan fel is hagynak a termesztéssel, hozzájárulva a termőterület csökkenéséhez.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?