Pénteken találkozik az RMDSZ elnöke a kijelölt miniszterelnökkel

Pénteken találkozik Nicolae Ciucă kijelölt miniszterelnök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, erősítette meg csütörtök este Cseke Attila ügyvivő fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős, valamint egészségügyi miniszter a B1 TV-ben, írja az Agerpres.

Az RMDSZ-es politikus elmondta, hogy Nicolae Ciucă ügyvivő védelmi miniszter, kijelölt miniszterelnök felhívta az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort, akivel péntekre beszéltek meg találkozót.

Cseke Attila szerint az RMDSZ minél hamarabb teljes jogú kormányt szeretne. Mint mondta, a következő hét elején meg kell találni a politikai megoldást a jelenlegi helyzetre.

Nicolae Ciucát csütörtökön bízta meg kormányalakítással Klaus Iohannis. Az államfővel tartott egyeztetéseken a Nemzeti Liberális Párt az ügyvivő védelmi minisztert javasolta miniszterelnöknek.

„Nicolae Ciucă személye ellen nincs semmi kifogásunk, jól dolgoztunk együtt a kormányban, ennek ellenére politikailag fenntartásaink vannak” - mondta korábban Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke szerint az elmúlt ötven-hatvan esztendőben nem volt arra példa a demokratikus államokban, hogy a kormány élén egy nyugalmazott katona álljon.

(Címlapfotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala)

banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?