banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Partnert keres az Air Oradea, 3 millió euróval „szállna be” a társulásba

Elkészült a versenytárgyalás kiírásához a dokumentáció, amit a nagyváradi és a Bihar megyei önkormányzatok által korábban létrehozott Air Oradea rendelt, hogy partnert keressen légijáratok működtetéséhez. A helyi és a megyei tanácsok jóváhagyták, így november végéig várják az ajánlatokat az öt évre tervezett társuláshoz.

Fotó: V. Ny. R.

Arról már többször írtunk, hogy Nagyvárad nemzetközi repterét évek óta eredménytelenül próbálják benépesíteni; ezen a város és az önkormányzat által 2021-ben alapított légitársaság, az Air Oradea sem tudott változtatni, így miután három év után sem tudtak működőképessé válni, úgy döntöttek, hogy tapasztalt partnert keresnek a járatok működtetéséhez.

Hangsúlyozták, hogy olyan tapasztalattal rendelkező, legalább 50 millió eurós üzleti forgalommal jegyzett, működési engedéllyel rendelkező szolgáltatónak kell lennie, amelynek van legalább öt repülőgépe. Abból egy minimum 140 férőhelyest kizárólag a váradi reptérről kell működtetnie. Legalább két menetrendszerinti és egy charterjáratot várnak el úgy, hogy legyen hetente öt Nagyvárad–Bukarest járat, továbbá heti három Nagyvárad–London járat.

Mindezen elvárások szerepelnek is a versenytárgyalás kiírásának dokumentációjában, amelyet pénteken mutattak be. Ennek elkészítésével a PwC Románia vállalatot bízták meg – 270 ezer lejért cserébe – szeptemberben, és a cég segít majd kiválasztani a majdani partnert is.

Attól legalább három éves nemzetközi tapasztalatot várnak el országos és nemzetközi járatok működtetése terén, és igazolnia kell, hogy az elmúlt két évben megszakítások nélkül üzemelt. Az elmúlt három év alatt összesen legalább egymillió utasforgalmat kell felmutatnia, és már működtetnie kell bukaresti és londoni járatokat.

Most már az is kiderült, hogy ötéves szerződésben gondolkodnak, a társulásba pedig 3 millió euróval szállna be az Air Oradea. A partnertől azt várják, hogy flottája és szakmai tapasztalata mellett minden, a működést érintő feladatot ellásson. Kiegészítő tájékoztatást november 10-ig kérhetnek a szolgáltatók, amelyekre a váradiak november 17-ig válaszolnak. A tenderre november 29-ig lehet jelentkezni, a szerződést pedig legkésőbb márciusban kötnék meg.

A tenderkiírás emlékeztet arra, hogy az elmúlt években jelentős fejlesztések voltak a nagyváradi reptéren – jelenleg is zajlik az utasterminál bővítése és a kifutópálya meghosszabbítása –, ugyanakkor a térség gazdasági fejlődése is indokolttá teszik a járatok működtetését. „A Nagyváradi Nemzetközi Repülőtéren jelenleg nincsenek kihasználva a lehetőségek, holott Románia egyik leggazdagabb megyéjében van” – olvasható a tenderkiírásban, amely alapján a megyeszékhely körzetében lévők Váradról induló járatok hiányában Debrecenből vagy Budapestről utaznak.

A társulás megvalósulása érdekében a tenderkiírásról pénteken szavazott a Bihar Megyei Tanács. Nem volt vita a témában, de a Szociáldemokrata Párt (PSD) ellene szavazott, az RMDSZ pedig tartózkodott, de ezzel együtt a tanácsi határozatot jóváhagyták. A városi önkormányzat egy nappal korábban fogadta el, bár ott jóval több vitát szült a téma. Az ülés során felvetették, hogy talán meg kellene kérdezni a váradiakat, hogy szeretnék-e, hogy hárommillió eurót költsenek erre a célra azok után, hogy az elmúlt években a hasonló próbálkozások mind kudarcba fulladtak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?