Parajd: újabb beszakadások történtek hajnalban a veszélyzónában (VIDEÓ)
Újabb beszakadások és a károsodott területre történt édesvízbefolyás miatt megnövekedett a Korond-patak sótartalma csütörtökön hajnalban. A patak vizének elterelését célzó munka is újabb szakaszba lépett. Megtörténtek az első tájékoztató beszélgetések a gazdasági minisztérium és a helyi idegenforgalmi vállalkozások között, június 30-ától igényelhetnek támogatást az érintett cégek.
Nem történt semmi olyan esemény az elmúlt napon, ami növelte volna a biztonsági kockázatokat a parajdi sóbánya vízzel elárasztott tárnái közelében – számolt be a Parajdon megtartott, csütörtöki sajtótájékoztatón Petres Sándor Hargita megyei prefektus. A korábban életbe léptetett intézkedések érvényben maradnak – tette hozzá.
A Korond-patak medrében végzett vízelterelési munka jó ütemben, a hét elején közzétett tervezet szerint halad. A végrehajtási grafikon szerint nem késik a kivitelező, sőt bizonyos részmunkák határideje előtt is járnak – emelte ki Petres Sándor.
Nicole Șoltuz, a Salrom Országos Sóipari Társaság befektetési igazgatója elmondta, hogy csütörtökön már a harmadik munkapontot is megnyitották a veszélyzónában. Az építőcég munkatársai elkezdték annak a töltésnek az építését, amellyel majd a csövekbe terelik a Korond-patakot. Hozzátette, a munkálatokkal még mindig az előre meghatározott ütemterv szerint haladnak és jelen állás szerint tartani tudják a július elsejei határidőt a patak elterelésére.
Petres Sándor ezzel kapcsolatosan kiemelte: elkezdték előkészíteni a helyet azoknak a betonbakoknak, amelyekhez a szurdok-kanyarban, a középső részen, a dombon keresztül hozzárögzítik a vezetékeket, amelyekbe a Korond-patak vizét terelik majd. Ennek elvégzéséhez még zajlik az egyeztetés, mert az érintett terület bizonyos része magánterület.
Gabriel-Bogdan Şteţco, a gazdasági minisztérium államtitkára azt nyilatkozta, hogy több mint 150 parajdi, vendéglátásban érdekelt vállalkozóval vették fel a kapcsolatot. A de minimis jellegű támogatás igényléséhez szükséges dossziékat most állítják össze, és június 30-tól nyújthatják be azokat. A támogatás értéke egyébként a vállalkozás tavalyi éves forgalmának legtöbb 15 százaléka lehet. Elhangzott ugyanakkor, hogy aki az elmúlt három évben már részesült de minimis támogatásban, az csak bizonyos határig hívhat le pénzösszeget.
Csütörtökön hajnalban két esemény is történt a parajdi sóbánya beomlásoktól érintett részén, ami miatt újra magassá vált a Korond-patak a vezetőképessége, azzal összefüggésben pedig megnövekedett a sótartalma. Hat óra körül újabb beszakadások történtek a tönkrement zónában, emiatt sólé lökődött ki. Ezen kívül két helyen is történt édesvíz-befolyás, ami a sebesség és a nyomás miatt ugyancsak sólét lökött ki a patakmederbe – számolt be a prefektus.
„Ezt próbáljuk azzal orvosolni, hogy újabb nagy teljesítményű szivattyút igyekszünk működésbe hozni. Az összes ilyen felszínközeli, földalatti járatot nem sikerül feltérképezni, sajnos ilyenek még lehetnek, lesznek” – osztotta meg Petres Sándor. Hozzátette: a vízügyi vállalat szakemberei a Nagy-Küküllő és a Maros mentén továbbra is próbálnak közbelépni, hígítani a magasabb sótartalmú vizet édesvízzel, monitorozást végeznek óránként.
Tovább hígítanák a folyóvizeket
Ervin Luci, az országos vízügyi hatóság igazgatóhelyettese a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy az éjszaka történt vízbetörés miatt ismét sós víz ömlött a Korod-patakba. Az első sószennyezéses hullám a Marosban csütörtökön érte el az Arad megyében található Soborsint (Săvârșin). Az országos vízügy munkatársai a Hidroelectrica vállalattól kérték, hogy újabb víztározókat nyissanak meg, ezzel hígítva a folyóvizeket, hogy a szennyezés minél kisebb mértékben érje el Magyarország területét. Ervin Luci hozzátette, tartják a kapcsolatot a magyarországi vízügyi kollégáikkal, naponta kétszer tájékoztatják őket az aktuális helyzetről.
A vízügyi hatóság igazgatóhelyettese azt is elmondta, hogy amint a Kis-Küküllőben elhaladt a sószennyezés, megvizsgálják azokat a pontokat, ahol lehetséges lenne a halak visszatelepítése. Arról is tájékoztatott, hogy Dícsőszentmártonnál csütörtökön megpróbálják újraindítani a vízüzemi szolgáltatást, de a víz egyelőre csak háztartási célokra lenne használható, továbbra sem fogyasztható.
CSAK SAJÁT