Összeverekedtek a tinilányok – A rendőrség vizsgálódik
Egy 13 éves kislány apja tett feljelentést a rendőrségen, miután lányát két másik, 13 és 15 éves lány bántalmazta. A rendőrség azonosította a támadókat és nyomozást indított.
A lány édesapja csütörtökön, május 21-én a jelentette be a rendőrségen, hogy 13 éves lányát május 15-én, a tanórák befejezése után fizikailag bántalmazta két 13 és 15 év közötti kiskorú – idézi a Krassó-Szörény megyei rendőrség közleményét a News.ro.

Az incidens Karánsebes központjában történt.
„A vizsgálatok nyomán a rendőrök azonosították a cselekmény elkövetésével gyanúsított kiskorúakat, és a nyomozás az ügyészség irányítása alatt folytatódik testi sértés vagy egyéb erőszakos cselekmények, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása bűncselekmények gyanúja alapján” – tette hozzá rendőrség.
A verekedést a helyszínen jelen levő tinédzserek lefilmezték.
CSAK SAJÁT