Orvosi rendelővel ellátott, multifunkcionális tűzoltószertár épülhet Hargitafürdőn

Átadták a terepet a kivitelezőnek, és így az nekiláthat a hargitafürdői tűzoltószertár építésének. A multifunkcionális létesítményben többek között orvosi rendelő és gyógyszertár is lesz.

A csíkszeredai önkormányzat szerdai közleménye emlékeztett arra, hogy az üdülőtelepülésen rendelkezésre álló tűzoltóautó tárolásához volt szükség az épületre. Ugyanakkor egyéb igények is megfogalmazódtak, ezért többrendeltetésű létesítmény mellett döntöttek.

Fotó: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala

A közbeszerzési eljárás nyomán egy helyi vállalkozás az Impex Aurora Kft nyerte el a kivitelezést, amelyre a héten írták alá a szerződést és szerdán adták át a terepet, hogy az Aedna Kft. tervei alapján felépülhessen a létesítmény.

„Fontos lépést teszünk ezáltal a hargitafürdői közbiztonság növelése érdekében, mert amellett, hogy a helyi önkéntes tűzoltóknak létrejön egy állandó, felszerelt szolgálati helyük és a tűzoltóautót is megfelelő körülmények között tárolhatjuk, orvosi rendelő és gyógyszertár is növeli az itt lakók és a turisták egészségügyi ellátásának színvonalát” – fogalmazott Korodi Attila polgármester a terepátadással egybekötött sajtótájékoztatón.

Az alagsorból és földszintből álló épület alapterülete 318 négyzetméter, hasznos felülete a két szinten 522 négyzetméter – közölte Bors Béla alpolgármester, ismertetve az önkormányzat saját forrásából megvalósuló épület műszaki jellemzőit.

„Az alagsorban kap helyet a közvécé (női, férfi, mozgássérülteknek kialakított és baba-mama vécé pelenkázóval), a tűzoltók gyűlésterme és a kazánház. A földszinten alakítják ki a szerkocsi garázsát, ugyanitt a tűzoltók rendelkezésére áll majd öltöző, mosdó és raktár. Az épület középső részén jön létre az orvosi rendelő két kezelőteremmel, mosdóval és öltözővel. A jobb szárnyon továbbá gyógyszertár lesz irodahelyiséggel, raktárral és személyzeti mosdóval, mögötte pedig a Hargitafürdőért Egyesület irodáját alakítják ki” – részletezte az alpolgármester.

A kivitelezési szerződés értéke 4,21 millió lej, a kivitelezési idő pedig 12 hónap. Az Impex Aurora elképzelései szerint kedvező időjárás esetén a felszín alatti munkákat már idén befejezi – tájékoztatott a hargitai megyeszékhely önkormányzata.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?