Ciolacu nem akar több lejtőre épített sportpályát vagy lelakatolt sporttermet látni

Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfőn kijelentette, hogy nem akar több „lejtőre épített sportpályát” vagy „lelakatolt sporttermet” látni.

A kormányfő ezt a bukaresti Anghel Saligny műszaki szakközépiskolában tett látogatásakor nyilatkozta, amikor az újságírók megkérdezték tőle, hogy fel akarja-e függeszteni az iskolai sporttermek építésével megbízott országos vállalat finanszírozását.

Illusztráció: Farkas Endre

A kormányfő elmondta, egyetlen kivitelezés alatt álló beruházást sem állít le, de Románia túllépett azon az időszakon, amikor lejtőn alakított ki futballpályákat, és olyan sportcsarnokokat építtetett az állam, amelyekre utólag lakat került.

Kifejtette, „vannak prioritást élvező beruházások”, mint például az autópályák, és kevésbé fontos beruházások, de kivitelezés alatt álló befektetést nem állítana le.

El kell fogadnunk, hogy egy államnak, egy minisztériumnak, egy társadalomnak prioritásai vannak. Vannak fontosabb dolgok, például a duális oktatás, és kevésbé fontosak” – mondta a miniszterelnök.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?