Nem viselt bukósisakot, ez okozta a halálát annak a tűzoltónak, aki a crevediai töltőállomás engedélyét is visszavonta

Ha bukósisakot viselt volna, valószínűleg túléli a motorbalesetet Bogdan Georgian Pușcoi, a Dâmboviţa megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) egykori vezetője – jelentette ki Titi Aur közismert romániai raliversenyző. Az elhunyt 2020-ban részt vett crevediai autógáz-töltőállomás ellenőrzésein, aminek következtében a felügyelők megállapították, hogy a létesítmény nem felel meg a szabályoknak, amelyek alapján visszavonták a működési engedélyét.

Pușcoi egy héttel a crevediai robbanást követően szenvedett motorbalesetet a Dâmbovița megyei Ulmi település motoros pályáján, amikor első vezetési óráján elveszítette irányítását a jármű felett és egy falnak ütközött. A motoron ült oktatója is, aki kisebb sérülésekkel túlélte a szerencsétlenséget.

Fotó forrása: Facebook

Tragikus halála után különböző teóriák születtek arról, hogy miért kellett meghalnia a crevediai töltőállomás engedélyét visszavonó tűzoltó-ezredesnek, aki az ügy koronatanúja volt. Hogy véget vessen a találgatásoknak az Adevărul felkereste Titi Aurt, aki közismert romániai raliversenyző és vezetéstechnikai szakember, aki rámutatott arra, hogy a legnagyobb hiba, amit az egykori tűzoltó elkövetett az az volt, hogy nem viselt bukósisakot vezetéskor.

Ugyanakkor egy másik kihágás, hogy az oktató nem magyarázta el elég világosan, hogy a kormány jobb oldalán levő gázkart úgy markolja, hogy csuklóját kissé „megtörve" kezét maga fele döntse, hogy még véletlenül se növekedjen a jármű sebessége.  A raliversenyző szerint az történhetett, hogy a motor vezetője túl szorosan fogta a kormányt, ezzel együtt pedig a gázt is, ami a motor sebességét növelte. Rámutatott, a volt tűzoltó túlélte volna a balesetet, ha lett volna rajta bukósisak.

Bogdan Georgian Pușcoi 2021 februárjában vonult nyugdíjba, azelőtt a Dâmbovița Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) vezetője volt, aki 2020-ban részt vett a crevediai autógáz-töltőállomás ellenőrzésein, aminek következtében visszavonták a működési engedélyét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?