Nincs kellő bizonyíték az aradi robbantásos gyilkosság gyanúsítottjai ellen

Illusztráció: Pexels

Az ügyészség nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani a Laura Crișan ellen felhozott vádakat, vélekedett a bíróság, amikor megindokolta az aradi üzletember meggyilkolásával gyanúsított személyek szabadon bocsátását.

Nem állapították meg, hogy a vádlottak hol tartózkodtak a robbanás idejét, mint ahogyan arra sem adtak lehetséges magyarázatot, hogy hogyan helyezhették el a robbanószert az áldozat autójába, olvasható az Antena3.ro által nyilvánosságra hozott indoklásban. A bíró szerint még a gyilkosság indítékát sem tudták kellően alátámasztani, mint ahogyan azt sem, hogy az áldozat lánya fizetett volna az ügy másik két gyanúsítottjának.

Mint beszámoltunk a három évvel ezelőtt meggyilkolt Ioan Crișan üzletember lányát, Laura Crișant (férje után: Bîlcea) és két feltételezett bűntársát súlyos emberölés, rongálás és a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok be nem tartása miatt vették őrizetbe, majd az ügyészség kérte az előzetes letartóztatásukat.

Az ügyészek szerint a két tettestárs, a két férfi 2021. május 27-én egy mobiltelefonon keresztül vezérelhető, rögtönzött robbanószerkezetet gyártott – amit jogtalanul szereztek be, birtokoltak, szállítottak és használtak – abba robbanótöltetet helyeztek be, és azt Ioan Crișan autójába tették. 2021. május 29-én 06.59-kor „előre megfontolt szándékkal és anyagi érdekből” távolról felrobbantották azt, miközben a sértett az autójával közlekedett. Az ügyészség kérte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását, de azt a bukaresti bíróság megalapozatlannak ítélte és ezért szabadon engedte őket. Laura Crișan ártatlannak vallja magát és szerinte igazságos döntés született.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?