Huszonegy éves fiatalt gyanúsítanak egy Uber-sofőr megkéselésével

A gyanú szerint huszonkét késszúrással gyilkolt meg egy Uber-sofőrt az a 21 éves fiatalember, akit csütörtökök vizsgálati fogságba helyeztek.

A Prahova megyei ügyészség közleménye alapján N. G. D. október 8-án délután vette igénybe az Uber-sofőr ismerősének, J. C. G.-nek a szolgáltatását, hogy Ploieşti-ből az Ilfov megyei Snagov településre szállítsa. Útközben nézeteltérés alakult ki kettejük között, és az Ilfov megyei Gruiu község területén N.G.D. többször megszúrta bicskájával a sofőrt, aki belehalt sérüléseibe.

Illusztráció: B. B.

A gyanúsított kirabolta áldozatát, és elrejtette holttestét egy közeli, de az úttól félreeső bozótosban. Ezt követően visszavezette az áldozat autóját a Prahova megyei Brazi községbe, noha nem volt gépkocsivezetői jogosítványa, ahol egy elhagyatott helyen felgyújtotta a járművet – számolt be az ügyészség.

Az Agerpres közölte, hogy a gyanúsítottat csütörtökön minősített emberölés, rablás, jogosítvány nélküli vezetés és rongálás bűntette miatt helyeztek harminc napos vizsgálati fogságba. A Prahovai törvényszék döntése viszont nem jogerős, a gyanúsított pedig már meg is fellebbezte azt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?