Féltékenységet gyanítanak a brassói gyilkosság ügyében

Holtan találtak egy házaspárt egy brassói tömbházlakásban. A hatóságok gyanúja szerint szerelemféltés állhat a tragikus gyilkosság hátterében.

A brasov.net beszámolója alapján a szomszédok riasztották a rendőröket a helyszínre, akik betörve az ajtót rátaláltak az ötvenes éveiben járó pár holttestére.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a szomszédok hétfő reggel lettek figyelmesek a két áldozat lakásából kiszűrődő zajokra. A tömbháznak saját őre is van, ezért előbb hozzá fordultak, de mivel az ajtó zárva volt, a rendőrséget riasztották. Amikor a hatóságok betörtek a lakásba már holtan találták a házaspárt.

Illusztráció: román rendőrség

Az ügyészség gyanúja szerint a két áldozat összeveszett egymással, mindkét holttesten erőszakra utaló nyomokat találtak. Találtak egy kést is a helyszínen, amellyel a gyilkosságot elkövették. Az eddigi információk szerint azt feltételezik, hogy a férfi féltényeségből halálra késelte a feleségét, majd pedig öngyilkos lett.

A lakásban depresszió kezelésére használt gyógyszert is találtak. A férfi ellen a nő korábban nem tett feljelentést, de úgy tudni, hogy az utóbbi időszakban már nem értették meg egymást és a nő válni akart.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?