Pár száz lej miatt kellett a kanapéba rejtett kislánynak meghalnia

Szerencsejáték-függősége miatt gyilkolhatta meg tavaly élettársa 12 éves kislányát Marcel Ilie Șerbuc. A férfit, mint ismeretes, minősített emberölés és rablás bűntette miatt alapfokon 26 év börtönbüntetésre ítéltek április elején, mostanra pedig a bukaresti törvényszék indoklása is nyilvánosságra került.

A Libertatea beszámolója alapján az ügyben eljáró bíró szerint a férfi „hidegvérű”, impulzív és erőszakos természetét pedig a szerencsejáték-függősége is fokozott. Ez különösen veszélyessé tette. Mint kiderült, azért gyilkolta meg a kislányt, hogy az ékszereit zálogházba adva legyen pénze fogadni. Emlékezetes, hogy tettét beismerte és megbánást tanúsított, ugyanakkor arról is beszélt, hogy például korábban eladta az albérletben lévő mosógépet, uzsorásoknak tartozott és egy jilavai lakást is elveszített szerencsejátékon.

Ilie Șerbuc | Fotó: Alina Gorghiu Facebook-oldala

A tavaly meggyilkolt kislány, mint ismeretes, szülei válását követően az apjánál maradt, de amikor a többnyire külföldön dolgozó anyja, Simona Monica Iftimovici hazajött, mindig meglátogatta a Șerbuckal közösen bérelt lakásukban. Így történt ez tavaly tavasszal is, az apa elmondása szerint a nő egy új telefont is ígért a gyermeknek. Egy-két hetet kellett volna eltöltenie az anyánál. A nő azt állítja, hogy élettársa azt mondta neki, hogy a lány hazament az apjához, ő pedig nem firtatta.

Csakhogy a 12 éves gyermeket akkor már Șerbuc megölte, holttestét pedig a bukaresti lakás kanapéjának ágyneműtartójában, műanyagzsákba tekerve rejtette el. A vádhatóság és a vallomások alapján a kislány ékszerei miatt gyilkolt. Azt ellopta, és 800 lejért zaciba csapta, hogy pénzből tudjon online fogadni. Úgy tudni, hogy előtte való nap a már zálogházba adta a gyermek aranygyűrűjét, és bár a kapott pénzből adott a lánynak is, ő a bosszús volt a történtek miatt. A gyermek anyja szerint korábban is előfordult, hogy élettársa zaciba csapta az ékszereiket, volt, amikor még a testvére ékszereit is ellopta. A férfi anyja szerint viszont nem csak fia, hanem Monica Iftimovici is szerencsejáték-függő volt.

Emlékezetes, hogy a gyermek oszlásnak indult holttestét tavaly június harmadikán találta meg a főbérlő, aki értesítette a hatóságokat. A lány eltűnését korábban a biológiai apja jelentette. A lány anyja és az élettársa akkor már külföldön voltak.  nőt Spanyolországban fogták el. Az ügyészek kihallgatták, és semmi nem utalt arra, hogy köze lenne a bűncselekményhez. Élettársa nevére európai elfogatóparancsot bocsátottak ki, Hollandiában letartóztatták, majd augusztusban az országba hozták. Az ellene indított per januárban kezdődött a bukaresti törvényszéken, alapfokon április elején ítélték el, de úgy a vádlott, mint az ügyészség fellebbezett ellene a fővárosi táblabíróságon.

(Nyitóképünk illusztráció. A fotó forrása: Borsi Balázs)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?