Elítélték az apját halálra késelő partiumi nőt

Nyolc év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a 35 éves köröskisjenői nőt, aki tavaly nyáron halálra késelte az apját.

Korábban már beszámoltunk róla, Csordás Edit Edina a szüleivel közös házban élt. A családon belül kirobban vita során az akkor 34 éves nő erőszakoskodott a 60 esztendős apjával, késsel többször is megszúra a férfit, aki mire a mentők a helyszínre érkeztek, már belehalt a sérüléseibe.

Illusztráció | Fotó: B. B.

A tavaly augusztusban elkövetett emberölés miatt elítélt nő háromgyermekes édesanya. A Bihar megyei sajtó úgy tudta, hogy bizonyos mértékű fogyatékossága van, és alkohol-problémákkal is küszködött. Az apja tartotta el őt és a gyermekeit, valamint beteg édesanyját is. Közös háztartásban élt velük a nő két testvére is.

Tette elkövetése másnapján előzetes letartóztatás alá helyezték, azóta vizsgálati fogságban van. A Bihar megyei törvényszék alapfokú ítélete megfellebbezhető, írta a Bihon.ro.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?